Vágólapra másolva!
Az elsőségért lépett pályára a Dunaferr nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, amikor a dán Ikast látogatott Dunaújvárosba. A csoda csupán félig sikerült, a magyar bajnok a sírból hozta vissza az egy pontot, s ért el 25-25-ös eredményt. Ami rossz hír, az elsődleges vizsgálatok szerint Bohus Beáta bokaszalag-szakadást szenvedett.

Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló:
Dunaferr SE - Ikast Bording EH (dán) 25-25 (11-14)
Dunaújváros, 1800 néző
v.: A. Solodko, L. Solodko
gól: Ferling 5/3, Bohus 4, Pigniczki 3, Németh H. 3, Kindl 3, Pálffy 3, Vincze M. 2, Radulovics 1/1, Bulath 1, illetve Milanovic 6/3, Touray 4, Hammerseng 4, Daugaard 3, Brödsgaard 2, Knudsen 2, Batinic 2, K. Andersen 1/1, Hansen 1
hetes: 5/4, illetve 6/4
kiállítás: 16, illetve 14 perc

A magyar bajnok az első összecsapáson - akkor még Kulcsár Anitával soraiban - 28-27-re kapott ki Skandináviában, s mivel a dánok eddig még nem hibáztak, egy legalább kétgólos siker már a csoportelsőséget jelentette volna.

Ahogy Kiss Szilárd ígérte, elszánt lépett pályára a magyar együttes, de hét percen keresztül nem tudta átvenni a vezetést. Szerencsére Pálingernél beigazolódott a kapusbabona: az első lövést sikerült hárítania, ezzel elkapta a fonalat a Dunaferr Dániába tartó hálóőre. Olyannyira elkapta, hogy Touraynak egyszerűen Pálinger-fóbiája támadt, a fürge szélső négy ziccert is elrontott az első játékrészben - ebből kettőt a magyar kapus hárított.

Az ominózus hetedik percben a sérült Nagy Ivett helyett szereplő fiatal Vincze Melinda góljával 4-3-ra a Dunaferr vezetett, majd 6-5-nél még egyszer a magyarokhoz került az előny (szépséghiba, hogy a két esemény között Radulovics nemcsak kétségbe, de Mortensen kezébe ejtette a hetest).

A 21. percre kettővel húztak el a dánok (7-9), Pálinger hiába esdekelt a védőknek, hogy labdavesztés után fussanak a vissza, Hammersengék az Eb-n megcsodált lendülettel száguldottak át a középpályán. 8-12 után Kiss Szilárd kért időt, a nyitott védekezés ugyan nem működött zökkenőmentesen, viszont pozitívumként a 28. percben Kindl végre átlövésből is eredményesnek bizonyult.

A félidei 14-11-es dán vezetés után Vincze és Pigniczki gyors góljaival sikerült a felzárkózás, ám a lengyel bírók a magyar bajnokságban megszokott kemény védekezést nem díjazták, pontosabban kiállításokkal honorálták. Persze taslikért a dánok sem mentek a szomszédba, így a kiállítások után Ferling kétszer is egyenlített (15-15).

Sőt, a 35. percben Pálffy találatával 16-15-re a Dunaferr vette át a vezetést, ám a balszerencse-sorozat nem ért véget: Bohust sérülése miatt ölben kellett levinni a pályáról, a válogatott beállós az első diagnózis szerint bokaszalag-szakadást szenvedett. A vérveszteség az eredményességben is megmutatkozott, Brödsgaard, Hammerseng, Touray, Milanovic, majd Daugaard révén zsinórban ötöt vágtak a vendégek (16-20).

Tíz perccel a vége előtt 25-20-nál már egy fikarcnyi esélyt sem adtak volna a fogadóirodák a magyar bajnoknak, ám Ferlingék egészen pazar hajrába kezdtek. Az 58. percben már 25-24-et mutatott az eredményjelző, az ikszet jelentó gólt azonban Ferling nem tudta belőni büntetőből (Mortensen remekül hárított).

Az utolsó percet Pálinger bravúrja vezette be, az emberelőnyben játszó Dunaferr Pálffy révén egyenlített. Az utolsó fél percben még kétszer is megosztották az edzők elképzeléseiket a tanítványokkal, ám gól már nem született.

A 25-25-ös eredménnyel az Ikast megtartotta vezető pozícióját a csoportban, s a papírforma szerint elsőként juthat be a negyeddöntőbe. A Dunaferrt csak a dicsértet illetheti, az ezer sebből vérző együttes hétről hétre csodát tesz - ez a pontszerzés minimum ebbe a kategóriába sorolható.

Pálinger Katalin, a Dunaferr kapusa: "Egy ilyen mérkőzésen szükség van a jó kapusteljesítményre, mindent megpróbáltam, hogy segítsek a csapatnak. Úgy érezem, megérdemeltük volna a győzelmet."

Kiss Szilárd, a magyar bajnok mestere: "Minden elismerésem a csapaté, hogy ilyen előzmények után így talpra tudott állni, s végigküzdötte a mérkőzést. Minden sérülés rosszkor jön, Bohus kiesését főleg védekezésben sínylette meg a csapat."