Vágólapra másolva!
Magabiztos játékkal, fölényesen győzött a Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén: a magyar bajnok, egyszersmind az Euroliga címvédője 13-6-ra verte az orosz Volgograd együttesét. Nem sikerült ugyanez a Vasasnak, amely itthon kapott ki 10-6-ra az olasz Pro Reccótól.

eredmény, Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Domino-BHSE - Szpartak Volgograd (orosz) 13-6 (3-1, 4-3, 5-1, 1-1)
a magyar góldobók:
Benedek 3, Kiss, Biros, Szívós 2-2, Bárány, Molnár, Vári, Fodor 1-1

A dominós alakulat ama önbizalmat adó tények birtokában szállhatott vízbe az "odavágón", hogy egyfelől tavaly november óta - amikor is alulmaradt az olasz Brescia elleni idegenbeli Euroliga-nyitányon - nem veszített meccset a kontinentális csúcssorozatban, másfelől a tavalyi kupakiírásban csoportriválisként egy biztos hazai sikert követő kinti döntetlennel kerekedett felül az oroszokon, akik ráadásul a sokszoros válogatott Zinnurov távozásával gyengültek erre az idényre, miközben az olimpiai bajnokoktól hemzsegő Honvéd még erősödött is Benedek Tibor hazatértével.

Az első negyed elejének 3-0-ja hamar megadta a találkozó alaphangulatát, s bár a volgográdiak kapaszkodtak, ez csupán arra volt elegendő, akkor is csak átmenetileg, hogy három gól körül állandósuljék a különbség (4-1, 6-3, 7-4).

Egészen a harmadik játékrészig, amikor még jobban megrázta magát az addig is módfelett hálóérzékeny magyar társaság, s az addig villogó Benedek parádés produkcióját megirigylő Biros, valamint a különleges tili-toli gólt összehozó Szívós jóvoltából héttalálatnyira hízott az előny (12-5). A hajrára valamelyest csökkent a Honvéd nyomasztó fölénye, de így is szabályos - bár pólóban korántsem szokásos, 13-6-os - kiütés lett a vége.

Kovács István együttese hatalmas előny birtokában utazhat tehát az április 20-i volgográdi visszavágóra, miáltal egyszerű formalitássá lényegült a második összecsapás. Mert gyakorlatilag immár kizárt, hogy ne a Honvéd jusson be a Final Fourba, az Euroliga legjobb négy csapata közé.

Kovács István vezetőedző: "Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyon megverjük az oroszokat. Mindvégig roppant kemény, szigorú szoros emberfogást játszottak, s a bírók megítélték, amit meg kellett. Tizenegy emberelőnyünkből nyolcat értékesítettünk, ez kiváló arány. Az elején Benedek Tibi vitte a hátán a csapatot, aztán már mindenki remekelt, s Gergely Pista is remekül fogta a kritikus lövéseket. A három hét múlva esedékes visszavágó valóban csak formaság, de azért szeretnénk kint is győzni. A Final Four biztos, hogy nem Budapesten lesz, tavaly mi rendeztük, idén nem is pályázunk."

Benedek Tibor csapatkapitány, három hazai gól és egy gólpassz gazdája: "Nem az történt, amire előzetesen számítottam, minden várakozásomat felülmúlja az eredmény. A Volgográd ennél azért jobb csapat, mint amennyit most mutatott - az az igazság, nem engedtük kibontakozni őket. Valahol a második negyedben, 6-4 után elveszítették a fonalat, s attól kezdve nem igazán voltak képesek ellenállást kifejteni. Ennek a hétgólos előnynek elégnek kell lennie a visszavágón."

Kiss Gergely két góllal segítette csapatát: "Most tényleg minden bejött nekünk, örülök, hogy szép élményt szereztünk szurkolóinknak. Ahogy elnézem, sok-sok gyermek is kijött a meccsre, nagyon fontos, hogy megszerettessük velük a vízilabdát - szerintem ma sikerült..."

(MTI) / Ch. Gáll András [origo]