Vágólapra másolva!
Biztosan nem lesz címvédés a 49. női kosárlabda Magyar Kupában, miután a Szolnoki NKK be sem jutott a hétvégén Pécsen sorra kerülő négyes döntőbe.

Az idény elején még az Euroligának is nekirugaszkodott Tisza-partiak a télen súlyos anyagi problémákkal szembesültek, és hat meghatározó játékosuk mellett Tapodi Péter is távozott. A vezetőedző mindazonáltal ott lesz a Final Fouron, hiszen időközben Diósgyőrbe szerződött.

A közelmúltban egyeduralkodó - bár legutóbb már a negyeddöntőben elbukó - házigazdák egyértelműen favoritnak számítanak, idénybeli hegemóniájukat mutatja, hogy 21 forduló után veretlenül vezetik a bajnokságot, harmadszor is bejutottak az Euroliga négyes döntőjébe, és szerdán 76-72-re nyertek Sopronban. A baranyai elitalakulat ellenfele a szerényebb erőkből álló, a középszakaszt az alsóházban lejátszó ZTE lesz.

A másik ágon nagyobb csatára lehet számítani, ugyanis az NB I-ben második MKB-Euroleasing Sopron, illetve a negyedik Diósgyőr csap össze. A korábbiaknál gyengébb szezont kifogó nyugat-magyarországiaknál sérülés miatt hiányozni fog a pontgyáros Gordana Kovacevic, a túloldalon azonban már pályára léphet a válogatott Eördögh Edit, aki augusztusi térdszalag-szakadása után a napokban tért vissza a parkettre.

az MK Final Four menetrendje
szombat
17.30: MiZo-Pécsi VSK - ZTE-Zala Volán
20.00: MKB-Euroleasing Sopron - Diósgyőri KSK

vasárnap
14.45: a 3. helyért
17.30: döntő (tv: Sport1)

az elmúlt tíz év győztesei
1995: BSE
1996: FTC
1997: PVSK-Dália
1998: PVSK-Dália-Dalmand
1999: MiZo-Pécsi VSK
2000: MiZo-Pécsi VSK
2001: MiZo-Pécsi VSK
2002: MiZo-Pécsi VSK
2003: MiZo-Pécsi VSK
2004: Szolnoki MÁV-Coop SE.