Vágólapra másolva!
A harmadik hely megszerzését tűzte ki a válogatott elé a vasárnap kezdődő debreceni divízió I-es jégkorong-világbajnokságon a magyar szövetség elnöksége.

Ezt Studniczky Ferenc elnök jelentette be hétfőn, az eseményt felvezető budapesti sajtótájékoztatón. "Úgy érezzük, hogy a földön kell járni, és reálisan várni a közelgő nagy eseményt. Ennek ellenére az álmaimat fenntartom" - fogalmazott Studniczky, az esetleges feljutásra célozva.

A divízió I-es osztály debreceni csoportjában szerepel a házigazda magyarok mellett a norvég, az előző évben a világelitből kiesett japán, valamint a lengyel, a kínai és a brit együttes. Előbbi négy csatázhat az élvonalba kerülést jelentő első hely megszerezésért, ám az utóbbi két alakulat is veszélyes lehet.

"Elsősorban nem a helyezésben, hanem a teljesítményben mérem a válogatott tudását. Ha sikerül mind az öt mérkőzésen a maximumot nyújtanunk, akkor a csoport első felében végezhetünk. Persze az is előfordulhat, hogy a negyedikek leszünk, mégis kiadtunk magunkból mindent" - fogalmazott Pat Cortina szövetségi kapitány, aki jelezte: csütörtökön hirdeti ki vb-csapatát.

Hozzátette: a játékosok az utóbbi hetekben kemény munkát végeztek, remek a morál, s bízik benne, hogy a vb-re sikerül a formába hozás. A debreceni Főnix-csarnokba naponta 4-5000 nézőt várnak, a hazai gárda találkozóira 2800, 3500 és 5000 forint a napijegy.

További információk a www.icehockey2005.hu internetes oldalon kaphatók. Az összes magyar mérkőzés 20 órakor kezdődik, és a Duna TV élőben közvetíti.