Vágólapra másolva!
Hatalmas, az utolsó pillanatokig kiélezett csatában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata bejutott a nőikézilabda-EHF-kupa fináléjába, mivel az egygólos hazai vereségét követően 31-29-re győzni tudott a Ferencváros otthonában. A székesfehérvári klub története során először szerepelhet nemzetközi sorozat döntőjében.

női EHF-kupa, elődöntő, visszavágó:
Ferencváros - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 29-31 (13-12)
gól:
Kirsner, Uhrakova, Tóth T. 6-6, Kamper 5, Csenki 3, Mravikova 2, Kovács 1, illetve Tápai 10, Kordjuk 6, Szabó, Siti, Balogh 5-5
továbbjutott: a Cornexi-Alcoa-HSB Holding, 61-60-as összesítéssel.

Noha az első gólt a nyitómérkőzésen otthon kikapó, s emiatt elvben kettőzött erővel küzdő Cornexi szerezte, az FTC gyorsan hárommal válaszolt. Főleg Tóth Tímea volt elemében, míg a társak remekül védekeztek.

Aztán 4-2-t követően váltottak a vendégek, jobban zárt a védőfaluk, s az ex-ferencvárosi Sugár sorra hárította a ziccereket. Emiatt aztán nem volt meglepő, hogy fordított az öt percig gólt sem kapó, s 4-6-nál továbbjutásra álló székesfehérvári alakulat.

Csakhogy egyik veszélyes játékosa, Kordjuk kiállítása alatt a hazaiak magukhoz tértek, s előbb egyenlítettek, majd a 22. percben visszavették a vezetést. Ebben a szakaszban elsősorban Kamper jeleskedett a gólszerzéssel. A folytatásban fej-fej mellett haladt a két, viszonylag sokat rontó csapat, de többnyire az FTC volt lépéselőnyben, köszönhetően többek között annak, hogy Kirsner javított addigi lövőstatisztikáján.

A fordulás után a korábbi jó védekezéseknek nyoma sem volt, potyogtak a gólok. Az FTC 15-13-as előnye után fél percen belül egyenlő lett az állás, majd a junior korú, 19 esztendős Tápai bombája révén fordított a Cornexi. Felváltva estek a találatok, s a vendégek fegyvere az volt, hogy megpróbáltak villámgyorsan válaszolni a bekapott gólokra.

Kezdett egyre durvább lenni az összecsapás, és az orosz bírókettős néhány ítélete is borzolta a kedélyeket. A 42. percben újra a vendégek álltak összesítésben jobban (18-20), mivel az addig elsősorban a társak kiszolgálásával foglalatoskodó Siti magára vállalta a befejezéseket is, s ebben segítségére volt Tápai.

A Cornexi még emberhátrányban is őrizte egy-kétgólos előnyét, mivel a hazaiaknál nem akadt olyan játékos, aki tartósan hatékonyan támadott volna. Siti kiállítása visszaadta a reményt a Ferencvárosnak, amely élt is a létszámfölénnyel, és egyenlített (49. perc, 25-25), azonban a lélektanilag fontos momentum, a vezetés megszerzése elmaradt.

Mihelyst kiegészült a Cornexi, hamar három gólt szerzett, miután a csereként beállt Fekete mindent védett és jól indított. 28-25-ös vendégvezetésnél Németh András, a hazaiak edzője időt kért. Uhrakova duplájával megint nyílttá vált a csata, amikor elromlott az időmérő, így rövid kényszerpihenő következett.

Tápai azonban ezen az estén ellenállhatatlan volt, a kritikus időszakban a rutinos játékosokat meghazudtolóan oldotta meg feladatát. A zárópercben Tóth Tímea büntetőt rontott, a kipattanót Kirsner bevágta. A végén még maradt remény a hosszabbítás kiharcolására, azonban az időkényszerben rossznak bizonyult egy hosszú indítás, így maradt a 31-29-es vendégsiker.

A Cornexi története legjobb eredményét ért el azzal, hogy az EHF-kupában döntőzhet. A székesfehérvári alakulat 2003-ban az elődöntőig jutott ebben a sorozatban, akkor a Dunaferr-rel szemben esett ki.

Németh András, a Ferencváros vezetőedzője:
"Már az első, idegenben megnyert mérkőzés után mondtam, nem dőlt még el a továbbjutás kérdése. Mindenki tudja, milyen körülmények között kell mostanában készülnünk. Most nem sikerült rendet tenni a fejekben. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk bebizonyítani, érettek vagyunk a döntőre. Meg volt az esély, de a végjátékban több olyan hibánk akadt, ami végzetesnek bizonyult. Most már a bajnokságra kell összpontosítanunk, a kérdés csak az, a játékosok végre tudják-e hajtani a kívánt munkát."

Szabó Edina, a Cornexi trénere:
"Azt hiszem, tanultak a lányok a múlt heti kudarcból. Felkészültünk arra, hogy csak a hajrában dől el a továbbjutás, s bebizonyosodott, hogy ha képesek vagyunk végig megfelelően összpontosítani, akkor tudunk nyerni a félelmetes Fradi-csarnokban. Köszönöm mindenkinek, aki lehetőséget adott arra, hogy a csapat története legnagyobb sikerét érje el. Most szurkolunk a Győrnek, hogy búcsúztassa a Lipcsét, és akkor magyar finálé lesz az EHF-kupában."