Vágólapra másolva!
Egyelőre nem lesz a horvát RK Zagreb játékosa Gál Gyula, a magyar férfikézilabda-válogatott beállósa - ugyanis két évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a bajnoki címvédő Fotex KC Veszprém csapatával.

Bár a délszláv sajtó értesülései szerint komolyan érdeklődött Gál Gyula után az RK Zagreb együttese, az 50-szeres válogatott beállós újabb két évvel meghosszabbította szerződését a Fotex KC Veszprém csapatával.

Gál 2001 óta erősíti a veszprémi csapatot, amellyel Bajnokok Ligája-döntőt is játszott. A 29 éves játékos tagja volt az athéni olimpián negyedik és a 2003-as világbajnokságon hatodik helyen végzett nemzeti csapatnak is.

A szerb és a horvát sajtó úgy tudja, Gált (ahogy a helyi lapokban írták: Djula Galt) az RK Zagreb csábította, a klub, amely az 1992-es és 1993-as BEK-győzelem után ismét régi fényében tündökölne. A csapat bejutott az idei KEK-döntőbe, jövőre viszont már a Bajnokok Ligájában csillogtatná tudását.

Ennek érdekében olyan jó nevű játékosokat is szerződtettek a vezetők, mint a Fotex által is csábított bosnyák válogatott átlövő, Mirsad Terzic vagy a 29 éves ugyancsak bosnyák beállós Dalibor Anusic.

A hírek szerint a Fotex beállósa, Renato Sulic (aki autóbalesete miatt még egy percet sem játszhatott a magyar csapatban) szintén Zágrábba tart.

(MTI)/[origo]