Vágólapra másolva!
A vasárnapi visszavágón végig extázisban játszó Cornexi-Alcoa-HSB Holding nyerte a női kézilabda EHF-kupát: a székesfehérvári együttes 28-19-re győzte le a szintén első kupasikerére készülő Győri Graboplast ETO KC csapatát, így 49-46-os összesítéssel jobbnak bizonyult riválisánál.

női EHF-kupa-döntő, visszavágó:
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Győri Graboplast ETO KC 28-19 (14-6)
Székesfehérvár, 3000 néző, v: Vakula, Liudovik (ukránok)
gól: Tápai 8/3, Balogh 7/1, Korgyuk 5, Tóth 3, Siti 2, Lőw, Kenyeres, Szabó 1-1, illetve Mörtel 5/4, Bradeanu 4, Gogirla 3/1, Görbicz 3, Dokic 2, Mehlmann, Vérten 1-1
hetesek: 4/4, illetve 7/5
kiállítások: 16, illetve 12 perc
A kupát a Cornexi nyerte 49-46-os összesítéssel.

Még egyik csapat sem nyert nemzetközi kupát, az első összecsapáson 27-21-es vereséget szenvedő Cornexi története során először volt finalista, míg a Győr 1999-ben, 2002-ben és tavaly már veszített el döntőt, csak éppen dán gárdákkal szemben.

Korábban az EHF-kupát a magyarok közül a Debrecen 1995-ben és 1996-ban és a Dunaferr 1998-ban nyerte meg. A hajdúságiak 1994-ben, a dunaújvárosiak pedig 2003-ban veszítettek döntőt.

1-5. perc: nekiugrott ellenfelének a Cornexi, hiszen hatgólos hátrányból indult. Korgyuk távoli lövése a jobb felső sarokban kötött ki. Gogirla fölé dobott, majd Siti labdája Sirinát érintve került a hálóba. Görbicztől belemenés miatt elvették a labdát, azonban róla kiállították Szabót. Az előnyben Bradeanu szépített.

6-10. perc: Tápai kísérletének Sirina mellényúlt, így Herr jött be helyére. Siti labdát szerzett, s Tápai gyorsan felavatta az új győri hálóőrt (4-1). Bradeanu a védőfalon áttörve gyorsan válaszolt. A túloldalon Tápai fejen lőtte Gogirlát, akit rövid időre lecseréltek. Keményen védekezett a hazai gárda, és Görbicz sem tudta meglepni Sugárt.

11-15. perc: Siti álompasszát Balogh váltotta gólra, a fordulás után pedig Dokic a hatosról úgy lőtt a hálóba, hogy a labda érintette a hazai kapus kezét. Siti újabb parádés átadással játszotta át a védőfalat, és Baloghnak nem volt nehéz dolga. Mörtel lövése a felső lécen csattant, majd Tápai lerántásért megítélt büntetőt Balogh értékesítette (7-3). Hullámvölgyben volt a Győr. Kenyeres labdalopása után Balogh iramodott meg, és 8-3-nál Róth Kálmán, az ETO edzője időt kért. A kiváló szélső a csapattermés felét dobta! Uljanicsot Gogirla megütéséért kiállították, azonban a sértett kísérletét Sugár kitornászta. Korgyuk viszont emberhátrányban gólra váltotta Siti újabb pazar passzát (9-3), és így negyedóra elteltével a székesfehérváriak ledolgozták hátrányukat.

16-20. perc: Tápai szélről leadott lövését védte Herr, majd Baloghét is hárította. Kovacicova hiába lőtt a hálóba, mert a vonalra lépett. Dokic és Mörtel is a "büntetőpadra" került, és ezt Tóth használta ki (10-3). Kovacicova és Bradeanu kísérletét védte Sugár.

21-25. perc: a Cornexi is bizonytalanná vált támadásban, és Szabó Edina edző inkább időt kért. Hét percen át nem esett gól, a kapusok parádéztak. A Cornexitől Tápai, Korgyuk, a vendégektől Mörtel kétszer rontott. Aztán Gogirla büntetőből törte meg a gólcsendet (10-4). Később Sugár lábbal védett, és ekkor rövid időre ápolni kellett bokasérülés miatt.

26-30. perc: Siti kapufát lőtt, majd Görbiczet figyelmeztették, ne játsszon rá, ha ellene próbálnak meg szabálytalankodni. Később Mörtel lövése halt el a remekül védő Sugár kezében, később azonban már tehetetlen volt Gogirla nagy erejű kísérletével szemben.

31-35. perc: A szünet után Gogirla gyorsan beköszönt, ám Tóth sem hibázott. A vendégek román légiósát szabálytalanul szerelték, ám a hétméterest Sugár pimasz mozdulattal védte! Korgyuk előbb középről váratlanul, majd a jobb szélről lőtt gólt, és így a csodával határos módon kétszámjegyű lett a különbség (17-7). Őrjöngött a csarnok. Az első mérkőzésen sziporkázó Petróczi jött az ETO kapujába.

36-40. perc: a csereként beállt Mehlmann távolról faragott a hátrányból. Aztán egy kimaradt hazai ziccer után Görbicz büntetőjét kirúgta Sugár, viszont Dokic közeli kísérletét már ő sem menthette. Balogh megint megvillant (18-9). Hiba itt is, ott is, s a rossz sorozatot Tápai megugrásból zárta le. Dokic újból megtapasztalhatta, hogy a fehérvári hálóőr kirobbanó formában van.

41-45. perc: a válogatott irányítója, Görbicz a 41. percben lőtte első találatát a kapufa segítségével. A 19 éves Tápai nyugodtan válaszolt erre, de a szintén fiatal Mörtel is jól célzott. A Cornexitől Korgyuk eldőlve helyezett a bal alsó sarokba. A közönség révén extázisban játszó Alcoa nem ismert elveszett labdát, és hősiesen tartotta 9-10 gólos előnyét. Amit aztán Szabó toldott meg. A 44. percben 22-11-nél Róth időt kért. A szusszanásnyi pihenő után Bradeanu lövését védte Sugár.

46-50. perc: Tápai megint megrázta magát, és ettől padlóra küldte a találkozó előtt nem alaptalanul bizakodó Győrt, amely következő két támadását is elpuskázta. Igaz, közben Szabó sem tudta növelni az előnyt. Később Kovacicova vesztette el türelmét, és két percig bűnhődött érte. Siti betörésénél szabálytalankodtak a védők, a hetest Tápai vágta a bal alsó sarokba. Igaz, neki sem sikerülhetett minden, mert következő kísérletét Petróczi hárította. Sugár sem akart lemaradni kollegájával szemben, ő Gogirla lövését tolta ki.

51-55. perc: Korgyuk a szélen már megverte Görbiczet, de a győri kapuson megint nem fogott ki. A túlsó szélen viszont Kenyeres nem hibázott (25-11). Uljanics megkapta harmadik büntetését, így ő nem térhetett vissza. Ez nem jelentette hátrányt, mert Temes mellé bombázott. Egyre durvább lett a meccs, főleg a vendégek miatt. Egy gyors indítás után Vérten ejtette át Sugárt, a Győr 12 perc után talált be. Lőw és Kovacicova párosbüntetést kapott, majd Kenyerest döntötték le, és a büntetőt Tápai értékesítette. Az ETO is hétmétereseket dobhatott, Mörtel első lövése a jobb kapufáról pattant be, a második pedig simán ment be a kapu bal oldalába.

56-60. perc: az utolsó öt perc 26-14-es Cornexi előnnyel és hazai időkéréssel kezdődött. Balogh megfogadta az utasításokat, és megint gólt lőtt. Az idő szorításában Görbicz előkészítetlenül próbálkozott, sikerrel (27-15). A vendégektől Borbás kapott kiállítást, majd Görbicz labdát lopott, és szemtelen mozdulattal elpasszolt Sugár mellett. Megzavarodott a biztosan vezető és emberelőnyben lévő hazai gárda, és újabb támadást hagyott ki, aminek hetes lett a vége, s Mörtel újból könyörtelen végrehajtónak bizonyult. Kis híján megint rontott az Alcoa, de Tóth labdaszerzése gólt eredményezett. Ezt követően Mehlmann veszett össze Tápaival, előbbit kiállították. A záró percben Siti ütötte el két percet érően Görbiczet, a hétméterest Mörtel vágta be, a végén pedig Bradeanu állította be a 28-19-es végeredményt.

A jégcsarnok szerencsét hozott a Cornexinek, amely története során először nyert ilyen nagy különbséggel riválisa ellen. A fehérváriaknak egyből sikerült az, ami az ETO-nak immár negyedszerre sem: megnyerni a második legrangosabb európai kupát.

Az ETO úgy bukott négy finálét, hogy mindig idegenben vívta a visszavágót, és a hazai találkozók után rendre nagy különbséggel kapott ki. A Győrnek így már nem sikerülhet a triplázás, hiszen a Magyar Kupát már megnyerte, a bajnokságban pedig még van esélye az aranyéremre. Az EHF-kupában pedig megint a második hely jutott a csapatnak.

Az EHF-kupában idén megtörtént az, amire kevesen mertek tippelni, hogy a négy elődöntős (Győr, Ferencváros, a német HC Leipzig és a Cornexi) közül a papíron leggyengébb gárda nyert. A magyarok az eddigi négy EHF-kupa-siker mellett hatszor veszítettek döntőt - ebből négy a Győré, egy-egy pedig a Debrecené és a Dunaferré.

Szabó Edina, a székesfehérváriak vezetőedzője:
"Egész héten erre a mérkőzésre készültünk, és csak nagyon kevesen hittek benne, hogy sikerül megvalósítani azt, amit elterveztünk. Mindenki remek volt, Sugár tartást adott a csapatnak, s ilyen kevés kapott góllal volt esély a győzelemre. Túl fiatal még a csapatunk, ezért fordulhat elő, hogy a bajnokságban kicsit gyengébben szerepel, az EHF-kupában pedig sziporkázik. Ha nem jutottunk volna ennyire messzire a nemzetközi porondon, akkor talán az NB I-ben is előrébb állnánk, nem a negyedik helyen."

Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője:
"A Cornexi most minden poszton jobb volt, és olyan területen vert meg bennünket, amit nem kell tanulni: a szív, az akarat és a küzdőképesség. El kell gondolkodnunk, hogy ilyen hozzáállással és képességekkel lehet-e nagy célt kitűzni. A négy elveszített EHF-kupa-finálé közül ez volt a legfájóbb, mert korábban mindig sztárcsapatok ellen kellett felvennünk a versenyt, most viszont úgy gondolom, a fehérváriak játékosanyagban gyengébbek nálunk. Az első három döntő alkalmával nekünk kellett volna csodát tenni, nem tudtunk, most a Cornexi pedig egyből a csúcsra ért."

Siti Beáta, aki így a harmadik EHF-kupa-elsőségét szerezte (1998 Dunaferr, 2002 Ikast és most - utóbbi kettőt éppen a Győr ellen):
"Eddigi három aranyérmem közül ez a legkellemesebb és nem azért, mert ez a legfrissebb. Egy kiscsapattal értünk el szép eredményt, és sorra olyan együtteseknél bizonyultunk jobbnak, amelyek elvileg jobbak nálunk. Bebizonyosodott ismét, hogy ha megfelelően tudunk összpontosítani, akkor bárkit legyőzhetünk oda-visszavágós rendszerben. Köszönöm a többieknek, hogy ilyen élménnyel szereztek örömöt nekem és a városnak."

Görbicz Anita, az ETO irányítója:
"Lebénított minket, hogy milyen szervezetten játszik a Cornexi, amely szerintem története során most nyújtotta a legjobb teljesítményt. Sajnos, éppen ellenünk remekelt. A közönsége volt a nyolcadik ember."

Sugár Tímea, a Cornexi remekül védő kapusa:
"Éreztem, hogy van esélyünk, mert a szurkolók olyan hangulatot teremtettek, amelyet minden sportolónak át kell éreznie. Szerencsére az első mérkőzésen elszenvedett hatgólos vereség után javultunk, és most sikerült kifutnunk magunkat. Nagyszerű élmény volt a jégcsarnokban 3000 néző előtt játszani és nyerni. A társak remekül védekeztek előttem, így nem volt nehéz dolgom. A csapatmunka és az egység diadala ez."

A Challenge-kupában a német Bayer Leverkusen ünnepelhetett a döntő után.

döntő, visszavágó:
Bayer Leverkusen (német) - Cercle Dijon (francia) 25-22 (11-10)
A Leverkusen nyerte a kupát 52-50-es összesítéssel.