Vágólapra másolva!
Selejtezőcsoportjának győzteseként, mind a hat meccsét megnyerve utazhat New Yorkba a férfivízilabda-Világliga júliusi középdöntőjére a magyar válogatott, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 10-8-ra legyőzte az orosz együttest a margitszigeti Hajós uszoda nyitott 50-es medencéjében.

Férfivízilabda-Világliga, A csoport, budapesti selejtező, 3. játéknap:
Magyarország - Oroszország 10-8 (1-2, 3-2, 4-3, 2-1)
magyar góldobók: Molnár 4, Kiss G. 2, Varga, Kiss Cs., Szívós, Steinmetz Á. 1-1

A sportos szlengben csak ki-ki meccsnek minősített összecsapáson az alaphelyzet így festett: amelyik válogattott nyer a négyszer nyolcperces alapjátékidőben, az egyszersind csoportelső is az A betűjelű hetesben, s ekként nem a kanadai Torontóba, hanem a másik, amerikai ötcsapatos középdöntőnek július 6. és 10. között otthont adó New Yorkba utazik.

A hét eleji "Világliga-előmérkőzésen", vagyis az Unicum-kupa keretében vívott ütközetben sima, mondhatni túlságosan is könnyű magyar siker született (9-3), ehhez képest éppen fordított előjellel indult a vasárnapi VL-csata. Alig egy perc pergett le az első negyedből, máris 2-0 volt - oda. Molnár ugyan két nagyszerű centeralakítással is eredményes volt, ám a hadiszerencsével sem rossz kapcsolatot ápoló oroszok hatalmas akarása 4-2-es vezetést hozott. Molnár klasszis produkciója révén azonban még a félidőig sikerült utolérni a riválist (4-4).

Ki más, mint az ellenállhatatlanul pólózó Molnár jóvoltából került első ízben a vezetés a Kemény-csapathoz, de a vele lépést tartó Zakirov jóvoltából 5-5-re alakult az állás a harmadik játékrész közepére. Két balos csukló, Kiss Gergelyé és Kiss Csabáé a legjobbkor villant (7-6), de Szívós is nagyon fontos pillanatban bizonyult kíméletlenül pontos ítélet-végrehajtónak emberelőnyben (8-7).

A befejező nyolc perc sokáig a kölcsönös hibákról szólt, míg nem előbb Kiss zseniális távoli lövéssel (9-7), Steinmetz Ádám pedig klasszikus centergóllal tartotta a kéttalálatnyi differenciát (10-8). S minthogy az oroszoknak már nem futotta válaszra az erejükből, megszületett a magyar győzelem - a vízben és a csoportban is.

Kemény Dénes szövetségi kapitány: "Annak örülök, hogy a kilencedik meccsen - a három Unicum-kupa-mérkőzést és a korábbi öt Világliga-találkozót követően is - a fizikális és koncentrációbéli hiányosságok ellenére a legfontosabb megmaradt: a csapatszív, a küzdeni tudás. Iszonyúan rosszul éreztük volna magukat, ha vereséggel búcsúzunk négyezer szurkolónktól."

A másik két találkozón:
Kína - Kanada 7-6 (3-1, 2-2, 1-1, 1-2)
Görögország - Ausztrália 10-8 (1-2, 3-0, 3-3, 3-3)

Az A csoport végeredménye:
1. Magyarország 18 pont
2. Spanyolország 14
3. Oroszország 14
4. Görögország 13
5. Ausztrália 10
6. Kína 8
7. Kanada 6.

A Világliga szabályai szerint a győzelem 3, a büntetőkkel kiharcolt siker 2 pontot ér, s a vereségért is jár 1 pont. Kanada - házigazda lévén - automatikus résztvevője a torontói középdöntőnek, ahová kijutott még Spanyolország és Görögország csapata. A Kemény-csapattal együtt az egyesült államokbeli torna résztvevője még az orosz együttes is, továbbá a B selejtezőcsoport második és negyedik helyezettje, valamint a házigazdák csapata.