Vágólapra másolva!
Szinte hihetetlen, de a világbajnokságok legeredményesebb nemzete korábban mindössze egy alkalommal rendezett nőikézilabda-vébét. 1975-ben - akkor még Szovjetunióként - ugyan az NDK együttese diadalmaskodott, de ezt követően háromszor a szovjetek, majd 2001-ben immáron Oroszország lett a világ legjobbja. 30 évvel a hazai vb, és négy esztendővel az utolsó aranyérem után Jevgenyij Trefilov csapata hazai környezetben, Szentpéterváron léphet pályára december 5-18-a között. Ismerkedjünk meg a várossal, a csarnokokkal, az esélyekkel!

Szentpétervár helyén bő három évszázaddal ezelőtt még mocsara területet találtak volna az orosz birodalom ezen részére utazók, I Nagy Péter cár csupán 1703-ban döntött úgy, hogy a Néva folyó mellé erődöt emeltet, s azt Péter apostol tiszteltére nevezi el. A csodálatos város már 1710-re fővárosi rangra emelkedett, Amszterdam és Velence mintájára pazarul fejlődött, a napóleoni háborúk végén továbbépültek a legpazarabb épületek (mint például a Mensikov palota), ipari központtá pedig I. Miklós uralkodása alatt (1825-1855) vált.

A 20. század sem volt kevésbé unalmas: az 1917-es forradalom idején az Auróra és a Téli Palota vált ismertté, majd Lenin halálát követően a város is nevet váltott, Leningrád csupán 1991-ben kapta vissza eredeti elnevezését. A második világháború egyik legnagyobb ostromát is túlélte a város, a helyreállítások főleg a 2003-as, 300. évfordulóra váltak igazán láthatóvá. Észak-Velencéje a világ egyik leggyönyörűbb városa napjainkban.

Ami a kézilabdát illeti: eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy Oroszország (pontosabban elődje, a Szovjetunió) női világbajnokságot rendezzen, pontosan 30 évvel ezelőtt, 1975-ben. A csapat akkor mindössze a második lett az NDK mögött, ám 1982 és 1990 között zsinórban háromszor is az Igor Turcsin vezette együttes diadalmaskodott. 2001-ben sikerült ismét a csúcsra érni, akkor már Jevgenyij Trefilovval - négy évvel ezután ismét ezt várják a hazai drukkerek.

Az ötmillió lakosú Szentpétervár nagy kihívásnak tesz eleget, amikor a teljes vb lebonyolítását vállalta, a metropoliszban három helyszínen, négy csarnokban zajlanak majd a küzdelmek december 5-18-a között.

A C és D csoportnak ugyanis a Jubileumi Sportpalota ad otthont, az 1967-ben épített Jubilejnyij öt éve, a 2000-es hokivébére lett felújítva. A nagycsarnokban 6500 szurkoló fér be, a kisebbik 3800 férőhelyes.

A magyarok B csoportja a Pétervári Sportkomplexumban kapott helyet, a pazar létesítmény Európa egyik legnagyobb fedett csarnoka (az épület 40 méter magas és 193 méter átmérőjű!), összesen 25 ezer néző tud befogadni. Az orosz válogatott az A csoportban és a Jégcsarnokban meccsel, a multifunkciós komplexumban 14 ezeren foglalhatnak helyet. A középdöntőknek utóbbi két csarnok ad majd otthont, a vébé végső fázisát viszont már csupán a Jégcsarnokban bonyolítják le

Az orosz valóságról, a helyszínről és a várakozásról autentikusabb személyt nem is szóltathattunk volna meg, mint a Cornexi-Alcoa-HSB Holding légiósát. Jelena Korgyuk (vagy ahogy ő használja, Elena Kordyuk) ugyanis Szentpétervárról érkezett Magyarországra.

Forrás: MTI
Elena Korgyuk (jobbra)

- Mennyire népszerű Szentpéterváron a kézilabda, hiszen a legnagyobb és legnépszerűbb orosz klubok nem az ország északi részén találhatók?
- Valóban nem az első számú sportág a kézilabda Szentpéterváron. Elsősorban a labdarúgás, de a kosárlabda és a jégkorong is jobban érdekli az embereket. Ugyanakkor a városnak nagyon jó, az orosz Szuperliga élvonalába tartozó férfikézilabda-csapata van. A nőknél jelenleg nincsen szuperligás együttes. Velem egy időben több játékos is más klubhoz igazolt, ezért a mostani együttest főleg fiatalok alkotják. Az utánpótlással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Szentpéterváron három sportiskola működik kézilabda-tagozattal. A helyi szurkolók örömére Jekatyerina Marennikova személyében az orosz válogatottban helyet kap egy szentpétervári is. Ö jelenleg a Lada Togliattit erősíti.

- Négy csarnokban rendezik a meccseket, milyenek a létesítmények?
- Jól ismerem a világbajnokság három helyszínét. A hatalmas Jégcsarnokban kimondottan erre az eseményre alakítanak ki kézilabdapályát. A Jubileumi Sportpalotában két csarnokot is berendeznek. Itt egyébként gyakran kerül sor nagyszabású koncertekre. Emellett még a Pétervári Sportkomplexum ad otthont mérkőzéseknek.

- Milyen világbajnokságra számítasz, véleményed szerint mely csapatok a legnagyobb esélyesek?
- Az első két helyre leginkább Dániát és Norvégiát várom. A magyar válogatott mindig ott van a legjobb négy között, remélem ez ezúttal így lesz. Természetesen nagyon drukkolok Oroszországnak is, azonban róluk végképp nem tudom megmondani, hogy mire lehetnek képesek. Bár egyenként jól ismerem őket, de kíváncsian várom, hogy a sok jó és fiatal játékosokból álló válogatott csapatként milyen erőt képvisel majd.

Pincési László