Vágólapra másolva!
Lehetséges, nem kell túlszervezni dániai utazását a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapatának, ugyanis az Aalborg DH együttesét minden bizonnyal kizárja a hazai szövetség a bajnokságból, s a játékosok távozásával ugrik a Bajnokok Ligája-szereplés is.

Nagy összegű sikkasztás és adócsalás, illegális játékosszerződések, illetve a játékosok felé fennálló tartozások - akár egy ok miatt is nagy botrány lehet az adott klub háza táján. Az igazi baj azonban az, ha mindez egyszerre szakad rá, mint jelen esetben az Aalborg DH nőikézilabda-együttesénél történt.

A tavaly még Farkas Ágnessel bajnoki ezüstérmet nyerő, s a jelenleg is zajló pontvadászatban harmadik helyen álló klub komoly problémákkal küzd - a rivális együttesek vezetői például szeretnék elérni, hogy minden pontot vonjanak le az együttestől. Ezt fejelte meg december 2-i ülésén a Dán Kézilabda Szövetség, ahol az érintettek azt javasolták, zárják ki az Aalborgot az első osztályból.

A dánok szerint ugyanis az Aalborg-játékosok többségének kétféle szerződése, az ún. "fekete szerződések" ingyen lakás- és autóhasználatról is szólnak. A dán adóhivatal szerint körülbelül 3 millió dán koronát nem fizettek be adó gyanánt a szerződő felek. Amennyiben a dán szövetség jelenti az ügyet az Európai Kézilabda Szövetségnek, akkor az Aalborg Bajnokok Ligája-szereplése is veszélybe kerülhet.

Ezek után lássuk a Győri Graboplast ETO provizórikus BL-menetrendjét!

a Győri Graboplast ETO BL csoportmérkőzései
január 7.
17.30:
Kometal GP Szkopje - Győri Graboplast ETO KC (Szkopje)

január 14.
16.15:
Győri Graboplast ETO KC - Dinamo Volgográd (Győr)

január 21.
14.15:
Aalborg DH - Győri Graboplast ETO KC (Aalborg)

január 29.
16.00:
Dinamo Volgográd - Győri Graboplast ETO KC (Volgográd)

február 11.
16.15:
Győri Graboplast ETO KC - Kometal GP Szkopje (Győr)

február 18.
16.15:
Győri Graboplast ETO KC - Aalborg DH (Győr)

Pincési László