Vágólapra másolva!
Kedden kezdődik a jégkorong Borsodi Liga négy győzelemig tartó döntősorozata, amelyben a címvédő Alba Volán-FeVita és a tizennégy év után újra finalista Újpest csap össze egymással.

A székesfehérváriak nyerték az alapszakaszt, és a Ferencváros elődöntőbeli legyőzésével kivívták azt a jogot, hogy a döntőben kedvezményezettek legyenek, vagyis minden páratlan sorszámú összecsapáson ők játszhassanak hazai pályán. Az Alba Volán az elmúlt három évben nem talált Magyarországon legyőzőre, tavaly 1-3-as hátrányból sikerült legyőznie az ezúttal csak a bronzéremért küzdő Dunaújvárost.

Az újpestiek legutóbb 1989-ben nyertek bajnokságot, és ezt megelőzően 1992-ben voltak döntőben. Azóta amatőr szinten működött a hoki a Megyeri úton, tudatos csapatépítésről csak a pálya 2003-as befedése óta lehet beszélni. A szlovák vezetőedző, Eduard Giblak, valamint segítője, a 225-szörös válogatott Ancsin János összerakott egy olyan együttest, amely ezúttal nem állt meg a négy között, hanem az elődöntőben elbúcsúztatta a dunaújvárosiakat.

"Ha már nem a Dunaújvárossal csatázunk, szeretnénk, hogy legalább az aranyérmes ne változzon. Sajnos Ondrejcik nem játszhat, nélküle gyengébb a védelem" - mondta a finálét felvezető budapesti sajtótájékoztatón id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója. Újpesti kollégája, Joós Zoltán ellenben kifejtette, hogy a célkitűzést már teljesítette a lila-fehér gárda, most már felszabadultan játszhat, és szeretne meglepetést okozni.

A DAC-Invitel - illetve jogelődje, a Dunaferr - 1996 óta először nem tudott bekerülni a fináléba, és amint Váradi Zsolt technikai vezető megjegyezte, ez nagy csalódás a klub életében. Így aztán már most elkezdődik a jövő csapatának építése, és a Ferencváros elleni három győzelemig tartó bronzcsatában a szlovák kapuson, Jaroslav Ferjón kívül nem lesznek légiósok, hanem juniorokkal töltik fel a keretet.

Hudák János, az FTC szakosztály-vezetője elmondta: a négy közé jutás számukra már siker, hiszen a másik három klubbal nem lehetett felvenni a versenyt. Azt azonban hozzátette: szeretnék, ha nem simán dőlne el a bronzérem sorsa.

A döntőben és a harmadik helyért folyó párharcban minden csapatban a házi pontlistát vezető játékos a bajnokság névadó szponzorának jóvoltából aranyszínű fejvédőben játszik majd. Az Alba Volánból Ocskay Gábor, az Újpestből Ladányi Balázs, a DAC-ból Vas Márton, a Ferencvárosból pedig Hoffmann Attila lesz a "kiemelt".