Vágólapra másolva!
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I alapszakaszát, miután az utolsó fordulóban legyőzte a trónkövetelő és eddig százszázalékos Pick Szegedet. Ugyanakkor a Dunaferr már elődöntőbe jutott.

Eredmény:
MKB Veszprém KC - Pick Szeged 28-21 (12-13)
Veszprém, 2200 néző
v.: Herczeg, Südi
Veszprém: Sola - Pásztor 1, Perez 3, Gál 5, Lapcevic, Lusnyikov, Tombor 1. Csere: Tatai (kapus), Iváncsik G. 7/2, Buday 3, Lazarov 6/2, Eklemovics, Myrhol, Gulyás 2.
Szeged: Puljezevic - Vadkerti 1, Ilyés 3, Mezei 1, Andjelkovic 3, Krivokapic 3, Bendó 6/5. Csere: Lendvay, Bakos 1, Djurkovic, Perunicic 3, Berta.
hetesek: 5/4, illetve 6/5
kiállítások: 6, illetve 18 perc

Egyik csapatnak sem volt egyszerű a dolga a férfikézilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában. A hazai pályán játszó veszprémiek a Bajnokok Ligájától való búcsú terhével várták a találkozót, míg a szegediek december óta nem játszottak igazán magas hőfokú mérkőzést.

A kezdés a Picknek sikerült jobban, hiszen Vadkerti góljával a vendégek szerezték meg a vezetést. Hogy nem csak szerencsés találatról volt szó, jól mutatja, hogy a Veszprém a 11. percben jutott először előnyhöz. Ehhez kellett Puljezevic remeklése is, és noha Sola is jól védett, a 18. percben Tatai állt a hazai kapuba. A fiatal hálóőr vezérletével az MKB hamar háromgólos előnyre tett szert. Az előny azonban hamar elolvadt, sőt az első félidő végén újra Kovács Péter tanítványai vezettek (12-13).

A szünet nem tett jót a vendégeknek. Olyannyira nem, hogy a Veszprém 6-0-s rohammal kezdte a második játékrészt. A hazaiaknál főleg Iváncsik, Lazarov és az időközben visszaállt Sola játszott jól, míg a másik oldalon Puljezevic tartotta a lelket a szegediekben. Csodát azonban a kapus sem tudott tenni.

Az első félidőben remekül játszott a Szeged, a másodikban azonban a Veszprém akarata érvényesült, ám mivel a hazaiak mindezt meggyőzőbben tették a második 30 perc alatt, a végén hét góllal, 28-21-re diadalmaskodtak.

Az alapszakaszt így a Veszprém nyerte és a nyolcadik helyen záró Nyíregyházával meccsel a negyeddöntőben, a Pick-Szeged a Komlóval találkozik. A negyeddöntőben a Dunaferr ugyanakkor megszerezte a továbbjutáshoz szükséges második győzelmet a Debrecen ellen.

További eredmények, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Tatabánya Carbonex KC - PLER-Airport 37-29 (20-13)
A két győzelemig tartó párharc állása:
1-1.
Az utolsó mérkőzést szombaton rendezik a PLER-Airport otthonában

Debrecen - Dunaferr 26-31 (13-14) (videoösszefoglaló)
Továbbjutott:
a Dunaferr, 2-0-val.

Mobilpress / (MTI)