A bobosoknak Vancouver a cél

Több mint tíz évvel ezelőtt sokan megrökönyödtek azon, hogy Magyarország a téli olimpián bobcsapattal képviseltette magát. Az azóta eltelt évtizedről, illetve a sportágról Pintér Bertalan válogatott sportolót kérdezte az [origo].

Forrás: MTIPintér Bertalan

- Az neve vitathatatlanul a magyar bobcsapattal forrt össze. Annak idején miként jött az ötlet, hogy bobozni kezdjen?
- Gyulai Miklós, aki ezt a sportot hazánkból először kipróbálta (és egyébként részt vett az 1994-es lillehammeri olimpián), tette fel a kérdést valamikor 1995-ben. Kipróbáltam, megtetszett, és még most is és hódolok eme szenvedélyemnek...

- Előtte atletizált. Mely számokban versenyzett?
- Sokféle sportot kipróbáltam gyermekkoromban, fociztam, kosaraztam, vívtam, de ezeket valamiért nem szerettem meg. Talán azért sem, mert utáltam futni. Volt viszont egy nagy szerelmem, a birkózás, amelyet egy sérülés miatt hagytam abba. Ám szerencsémre a középiskolai testnevelő tanárom, Tárnok Dezső felfedezte a gyorsaságomat. Először 16 éves koromban indultam atlétikaversenyen, valamilyen diákolimpia volt - már nem emlékszem pontosan -, de a légkör, a versenyzés nagyon magával ragadott. Később tanáraim unszolására felvételiztem a Testnevelési Főiskolára, itt már komolyabbra fordult a dolog, igen jó közösségbe kerültem, szinte minden edzés buli volt. Junior magyar bajnokságot nyertem, volt szép váltósikerünk. 100 méteren 10,75, 60 méteren: 6,96 másodperc az egyéni csúcsom.

- Mekkora előnyt jelent az atlétikás múlt a bobot tekintve?
- Ez nem előny, inkább alapkövetelmény. Szinte minden bobos az atlétikapályáról érkezik, általában a sprinterek. Az sem baj, ha az illető 100 kg súlyú. Az elmúlt 11 évben így próbálta ki magát bobsportban Gyulai Miklós, Zsombor Zsolt, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás és Varga Roland.

- Sokan hüledezve hallgatták 1998-ban, hogy lesz magyar bobcsapatunk is a téli olimpián. Teljesen komolyan gondolták az indulást?
- Amióta elkezdtük, komolyan gondoljuk. Ezt a sportágat nem lehet komolytalanul űzni, ahhoz túl veszélyes. Minden apróságra figyelni kell, mindennek a helyén kell lennie, már a bob technikai előkészítése is rengeteg energiánkat emészti fel. Így kívülről nem látszik, mennyi munka van benne, de aki egyszer végigköveti egy napunkat, már abban elfárad. Mi mindent magunk csinálunk, nincsenek technikai embereink, mint a többi csapatnak.

- Milyen hangulatúak a legnagyobb bobversenyek?
- Az olimpiákon és a világbajnokságokon óriási a hangulat, több tízezren állnak a pálya szélén, leginkább németek. A legnagyobb élményem a 2002-es Salt Lake Cityben rendezett olimpia, ahol a rajtnál egymás hangját nem hallottuk, a másik pedig a legutóbbi, torinói játékok.

- Nem félt, amikor először csúszott le a jégteknőben?
- Dehogynem, de nem volt időm gondolkodni, és még a pályát sem láttam előtte, egyszerűn beültünk a négyesbe, és irány az ismeretlen. Ráadásul a leggyorsabb pályán, St. Moritz-ban.

- Mi a különbség a kettes és a négyes bob között?
- Két teljesen más műfaj. Vezetéstechnikailag, kényelem és felkészülés szempontjából is. A kettes bob sokkal kényelmesebb, ezzel szemben a négyes elviselhetetlenül kényelmetlen, szinte minden csúszás fizikai fájdalom, hiszen három kb. 100 kilogrammos ember ül egymás ölében, és ehhez jönnek még a különféle erőhatások. Egy-egy verseny után úgy nézünk ki, mint akit agyonvertek. A felkészülés is különbözik, hiszen kettesben csak két embert kell összehangolni, míg négyesben a három toló tökéletes összmunkájához akár többévi gyakorlás és közös versenyzés szükséges.

- Milyen tervei vannak még a sportágban? 
- Az elmúlt szezon előtt, amikor kiderült, hogy gerincsérvem van, azt mondtam magamban, hogy ez lesz az utolsó szezon. Az olimpiáról csak álmodni mertünk. Aztán a hihetetlen bravúr, hogy kettesben és négyesben is kvalifikáltuk magunkat. Torino után kicsit átgondoltam az egészet, és szerintem novemberben ismét ott ülök majd Marci mögött a bobban. És azt se felejtsük el, hogy négy év múlva Vancouver, ismét olimpia.

Tomka Tivadar