Vágólapra másolva!
A Domino-BHSE nyerte a 100. magyar férfivízilabda-bajnokságot: a Kőér utcai alakulat a rájátszásos döntő ötödik mérkőzésén, hazai medencében 8-6-ra legyőzte a Vasast, és címét megvédve a klub történetében - a 2001-es első siker óta megszakítás nélkül - hatodszor lett az ob I legjobbja.

férfivízilabda ob I, döntő, 5. mérkőzés:
Domino-BHSE - TEVA-VasasPlaket 8-6 (1-3, 3-2, 2-0, 2-1) (videoösszefoglaló)
gól:
Benedek 3, Bárány 2, Biros, Fodor, Tóth 1-1, illetve Steinmetz Á. 2, Varga Dániel, Kuncz, Steinmetz B., Vindisch 1-1

A kérdés úgy hangzott a meccs előtt: a két vesztes találkozót követő egyenlítés után, a playoff valóban véglegesen döntő összecsapásán Kovács István társulata diadalmaskodik, avagy az utolsó bajnoki titulusát még 1989-ben kiérdemlő Vasas 17 évi szünet után végre históriájának 14. aranyát ünnepelheti?

A piros-kékek derűlátását nyilvánvalóan csökkenthette ama tény, hogy 2-0-s vezetésüket eltékozolták, ráadásul a fejekben ott foroghatott az is, hogy a Honvéd éppen a Vasas ellen volt képes egyszer már - jelesül 2002-ben - arra a bravúrra, hogy 0-2-es állásból fordítva legyen bajnok.

A Kőér utcában egy órával a meccs előtt gyakorlatilag már teltház volt, s ha lettek volna csillárok, azon is lógtak volna az emberek a szó minden értelmében forró katlannak tetsző színhelyen a kezdés pillanatában. A szurkolók hangpárbaja közepette indult első negyedben Földi László legénysége igyekezett udvariatlan vendégnek bizonyulni, s az első három (!) gólt a piros-kékek is szerezték Steinmetz Ádám, Varga Dániel és Kuncz Tamás révén. Alig egy perccel a játékrész vége előtt rezdült először a Vasas hálója: Biros Péter púpozta ki a labdával a bal felső sarkot (1-3).

Steinmetz Barnabás ugyancsak balsarkos lökete vezette be a második nyolc percet, a center Bárány Attila válaszul alkalmi átlövőként jeleskedett (2-4), majd a csapatkapitány, Benedek Tibor hozta még közelebb a hazaiakat, hogy a balkezes kiválóság passzából egyenlítsen Fodor Rajmund (4-4). Alig valamivel később azonban már megint vendégelőnyt jelzett az eredményjelző, miután húzásból az ifjabbik Steinmetz remekelt (4-5). Két Honvéd-kapufa, illetve Vindisch Ferenc, majd Kiss Gergő elhibázott büntetője is kellett ahhoz, hogy a félidőre maradjon a minimális különbségű Vasas-vezetés.

A harmadik negyed közepéig az izgalmaknál csak a kihagyott helyzetek voltak nagyobbak, míg nem Bárány és Tóth Márton is betalált, ami már hazai vezetést jelentett (6-5) - először a mérkőzés folyamán. A csetepaték nyomán több védő is elvérzett, Paján Viktor és Kuncz után a hazaiaknál Kovács Olivért is harmadszor állították ki, az emberfórral azonban mit sem tudott kezdeni az angyalföldi együttes.

Nyolc perce maradt a Vasasnak arra, hogy fordítson helyzetén, ehhez képest Benedek varázsolta pattintott bombával a labdát a Vasas-kapuba (7-5), ám az ő hibájából - feleslegesen szabálytalankodott - szépített Vindisch, amikor még szűk 3 és fél perc volt hátra. S hát ki más, mint éppen Benedek volt az, aki visszatérte után bevette a jobb alsó sarkot (8-6). Világklasszis megoldás, egyszersmind bajnoki aranyat érő...

A diadal Kovács István személyes szakmai sikere is, hiszen az Újpesttel nyert négy bajnoksággal és most a Honvéddal hatodszor elért elsőségével együttesen immár 10 magyar bajnoki címnél tart.

Az eddigi 100 hazai bajnokságot tekintve a legtöbbször - 26-szor - az Újpest, a rangsorban második Ferencváros 21 alkalommal győzött, míg a Vasas megrekedt a 13-as számnál. A hétszeres első BVSC mögé - holtversenyben a Szolnokkal - felzárkózott a Honvéd, amely 6 bajnoki címet vallhat a magáénak.

Kovács István: "Vesztett állásból fordítottuk meg a döntősorozatot és a mai mérkőzést is, ez elsősorban a csapatmunka diadala. A mostani meccsen kénytelen voltam menet közben taktikát változtatni, s ez bejött. Hosszú évek óta a legszínvonalasabb finálén vagyunk túl, gratulálok a Vasasnak is, hiszen végig remek teljesítményt nyújtott."

Földi László: "Nehéz megmondani, hogy 2-0-s vezetés után miért nem tudtuk megnyerni a döntőt, talán azért, mert jobb volt a Honvéd. Ezt a találkozót elvesztettük, de az egész idényt tekintve nagy dolgot vitt véghez ez a fiatal gárda, amely szoros csatára kényszerítette a bajnokot."