Vágólapra másolva!
Vereséget szenvedett a nőikézilabda KEK-döntő visszavágóján a Győri Graboplast ETO KC a vendég szerb-montenegrói Buducnost Podgoricától, így a magyar bajnokcsapat nem tudta kiharcolni története első európai kupadiadalát.

női KEK-döntő, visszavágó:
Győri Graboplast ETO KC - Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) 23-26 (10-14)
Győr, 2200 néző
v.: Abrahamsen, Kristiansen (norvég)
A KEK-döntőt 51-48-as összesítéssel a Podgorica nyerte.

A múlt heti összecsapáson a Győr - főleg remek második félidei játékával - 25-25-ös döntetlent ért el. A kedvező előjelek ellenére idegesen kezdett a hazai csapat, míg a "minden mindegy" alapon támadó vendégek 4-2-re elhúztak úgy, hogy eleinte nem hibáztak támadásban.

Aztán Görbicz - aki hétfőn tudta meg, hogy a 2005-ös teljesítménye alapján a világ legjobb női játékosának választották - gyorsan duplázott és egyenlített. A horvátok továbbra is bátran játszottak, még emberhátrányban is betaláltak, ráadásul kétszer (!), ennek nyomán pedig a hazai oldalon kapust kellett cserélni: Petróczi helyett a visszavonulása után "reaktivált" Farkas állt be.

A 17. percben már 9-5-re vezetett a Podgorica. Hullámvölgyben volt a Győr, egyszerűen semmi sem sikerült a vendéglátóknak ebben a szakaszban, a kapufáról is többször kifelé pattant a labda, Görbicz pedig büntetőt rontott. A Buducnost szenzációsan védekezett, a magyar csapat játékosait olyan lövésekbe kényszerítette bele, melyek vagy a hálóőrben haltak el vagy pedig elkerülték a kaput. Róth Kálmán vezetőedző cserékkel próbált frissíteni, majd a 21. percben, 5-10-nél időt kért.

Ez a húzás bejött, hiszen emberhátrányban nem nőtt a különbség, azonos létszám mellett pedig közelebb férkőzött a magyar bajnok (7-10). Egyre durvábbá vált a mérkőzés, a norvég bírók egyre több kiállítást ítéltek mindkét gárda ellen. Mörtel hétméterest hibázott, majd még két újabb átlövése után sem került a hálóba a labda, így közvetlenül a szünet előtt négygólosra hízott a Podgorica előnye. (Egy hete 12-7-re vezetett a félidőben a szerb-montenegrói rivális.)

A folytatásban is idegesen játszott a Győr, kimaradt egy újabb emberelőny, miközben a horvátok 18-12-re vezettek már Dmitrieva révén a 38. percben. Hihetetlenül enerváltan játszott a fáradt hazai gárda, ám fogcsikorgatva küzdött. Mindenki egy fantasztikus hajrában bízott, leszámítva a közel 200 fős vendég szurkolósereget.

Petróczi - mihelyst visszaállt a kapuba - több lövést is megfogott, ám a társak elől változatlanul pontatlanok voltak, így nem csökkent a különbség. A Podgorica hat percen át nem talált be (15-18), ám két gyors gól után megint elúszni látszott a siker. A horvátok lelkesek voltak, megérezték, hogy idegenben tudják megszerezni a trófeát. Állandósult a jelentős Buducnost-előny. Tíz perccel a vége előtt, 18-24-nél Róth Kálmán időt kért, és utolsó rohamra kérte tanítványait.

A hajrában sem állt össze a csapat, szinte csak Görbicz jelentett veszélyt az ellenfél kapujára, a többiek alig mertek próbálkozni. 20-24-nél emberhátrányban kétszer találtak be a vendégek. Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a hazai csapat ezúttal nem nyerhet.

"Erre a mérkőzésre fáradtunk el. Az utóbbi két hónapban három naponta játszottunk fontosabbnál fontosabb mérkőzéseket, és most fogytunk el. Nem voltunk elég frissek, az ellenfél sokkal gyorsabban kézilabdázott, és egy hetet tudott a visszavágóra készülni, míg nekünk szerdán a bajnoki aranyéremért kellett harcba szállnunk. A cserék sem jöttek be, így nem tudtunk nyerni" - mondta Róth Kálmán.

A Győr - amely 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és tavaly bukott el döntőt, mégpedig az EHF-kupában - ebben a szezonban parádézott: megnyerte a Magyar Kupát és a bajnokságot, illetve fináléba jutott a KEK-ben.

Tavaly hasonló volt a forgatókönyv, akkor a magyar bajnoki és kupaarany mellé az EHF-kupa-döntőjében állt jól a Cornexi ellen az ETO, ám a székesfehérvári visszavágón vereséget szenvedett, és így nem tudott triplázni.

A KEK-et eddig háromszor nyerte magyar csapat: 1978-ban az FTC, 1981-ben a Bp. Spartacus, 1995-ben pedig a Dunaferr.