Vágólapra másolva!
Megvédte címét az Atomerőmű SE a férfikosárlabda-bajnokságban, miután hazai pályán harmadszor is legyőzte az Albacompot, és ezzel 3-0-ra megnyerte a döntőt.

Eredmény, 3. mérkőzés:
Atomerőmű SE - Albacomp 92-78 (23-18, 16-27, 25-15, 28-18)
Paks, 1500 néző
v: Földházi, Ádám, Vígh
pontszerzők: Monroe 22/9, Grizzard 16/3, Mészáros 16/6, Pavlik 15/9, Horváth 13, Czigler 9, Djogo 1, illetve Flowers 25, Horváth 18/12, Góbi 16/3, Kámán 8/6, Bencze 6, Nisavic 5/3
A döntő végeredménye: 3-0 az Atomerőmű javára.

Az otthoni nyitómeccsen (83-68), majd a fehérvári második felvonásban (96-98) is győztes Atomerőmű bajnokavatásra készült, amelyhez fantasztikus hangulat járult az ASE Sportcsarnokban. A pályát már a kezdés előtt negyedórával ellepték a bedobált papírcsíkok, a nézőtéren egyetlen üres hely sem akadt, és a falakat majd szétvetette a zenét túlharsogó dobszó és szurkolói kántálás.

A paksi siker ellen szólt ugyanakkor, hogy címvédés utoljára hat éve következett be az NB I-ben (éppen az Albacomp jóvoltából), továbbá, hogy 1993 óta csak kétszer volt "söprés" a fináléban: abban az évben a Honvéd, míg 2003-ban a Körmend szerzett 3-0-lal aranyérmet.

Vendégkosarakkal kezdődött a találkozó, majd a rivális Mészáros és Monroe tripláival fordított. A házigazdák 12-12 után 21-14-re elhúztak, és bár Czigler csuklósérülés miatt átmenetileg kivált, biztosan őrizték előnyüket.

A folytatásban beindult az Albacomp, és a brillírozó Flowers középtávolijaival valamint Horváth hármasaival 26-27-nél visszavette a vezetést. Zsoldos András időkérése sem lassította le a kék-fehéreket, akik hamarosan 8 ponttal megléptek, a nagyszünetben 39-45 volt az állás.

Forrás: MTI

Huszáros Atom-rohamokkal kezdődött a harmadik negyed, így 47-47-nél ismét egyenlő volt az eredmény, a fehérváriak amerikai karmestere, a formán kívül játszó Spivey pedig továbbra sem talált be a gyűrűbe, helyette a veterán Góbi szórta a kosarakat. A játékrész végére Grizzard látványos megmozdulásai révén 64-60-at mutatott az eredményjelző.

A zárófelvonás elején eldőlni látszott az aranyérem sorsa, miután Monroe és Mészáros remeklése folytán - a meccs során először - 10 pontra nőtt a különbség, és a túloldalon csak Flowers nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ekkor jött a triplagyáros Kámán, aki egy pontra felzárkóztatta csapatát, majd kipontozódott. A váratlanul izgalmasra fordult hajrában aztán Pavlik klasszis megmozdulásaira már nem volt "ellenszer".

Az elődöntőben a Körmendet is 3-0-ra kiütő Atomerőmű tehát megvédte címét, és fennállása során - 2002 és 2005 után - harmadszor hódította el a bajnoki trófeát.

A férfi kosárlabda NB I 2005/2006-os idényét megnyerő Atomerőmű SE névsora:
Chris Monroe (amerikai), Jan Pavlik (cseh), Mészáros Zalán, Kiss Zsolt, Lőrincz Viktor, Panta István, Horváth Zoltán, Czigler László, Djordje Djogo (bosnyák), Jilling László, Rod Grizzard (amerikai)
vezetőedző: Zsoldos András


Chris Monroe


Zsoldos András, az Atomerőmű vezetőedzője: "A kötelező győzelem mindig a legnehezebb, szerencsére a második félidőben sokat javult a játékunk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mindenki harcolt, szerelt, hajtott, csodálatos meccs volt."

Fodor Péter, az Albacomp vezetőedzője: "Azt kértem a csapattól, hogy teremtsen esélyt a folytatásra, és 38 percen át méltó ellenfelei voltunk az Atomnak. Fiatal a keret, még sok minden van bennünk."

Az elmúlt 10 év férfi kosárbajnokai:
1997: Bp. Honvéd
1998: Albacomp
1999: Albacomp
2000: Albacomp
2001: Kaposvár
2002: Atomerőmű
2003: Körmend
2004: Kaposvár
2005: Atomerőmű
2006: Atomerőmű