Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott remek játékkal 69-68-ra nyert az eddig százszázalékos görög csapat otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati összecsapásán.

4. forduló, A csoport:
Görögország - Magyarország 68-69 (18-23, 18-9, 14-18, 18-19)
a magyar pontszerzők:
Cserny 19, Károlyi, Fűrész 12-12, Császár 10, Iványi 8, Fegyverneky, Újhelyi 4-4

Remekül kezdett a magyar válogatott, ötletes támadásaival fokozatosan elhúzott, és a negyed végégi őrizte előnyét. Aztán rákapcsoltak az első három fordulóban százszázalékos hazaiak, és még a nagyszünet előtt fordítottak. A második félidő 36-32-es görög előnyről indult.

A hazaiak lendülete megmaradt, 41-34 után azonban a magyarok pillanatai következtek, és sikerült egyenlíteni, majd fordítani (46-48). A záró negyedben is maradt a szoros állás, és főleg a vendégeknél volt az előny, ám a görögök többször is egalizáltak. Aztán a hajrában még izgalmasabb lett a csata, a görögök négy ponttal vezettek, de jött az újabb fordulat (65-69), ám a vendéglátók a lefújás pillanatában még dobtak egy triplát.

A magyarok szerdán 18 órakor Körmenden fogadják a fehérorosz együttest.

Sterbenz Tamás szövetségi kapitány: "Szívvel, lélekkel és helyenként jól is játszottunk. Ami a legfontosabb: ismét saját kezünkben van a sorsunk."

A csoport másik szombati mérkőzésén:
Fehéroroszország - Bulgária 74-56

Az állás:
1. Görögország 7 pont
2. Fehéroroszország 7
3. Magyarország 6
4. Bulgária 4

A magyar férfikosárlabda-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén 75-59-re legyőzte a belga csapatot, így a csoport harmadik helyén végzett.

6. forduló, C csoport:
Magyarország - Belgium 75-59 (13-13, 19-19, 23-10, 20-17)
pontszerzők:
Németh 18, Báder 13, Simon 12, Horváth 10, Bencze 6, Fodor 5, Gulyás, Molnár 4-4, Kámán 2, Fodor 1, illetve Mbenga 24, Muya 14, Belin 9, Moors 4, van Dorpe 3, Sergeant, Lhoest 2-2, van der Jonckert 1

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar csapat nem juthat tovább csoportjából, de szerette volna győzelemmel zárni a sorozatot. A belgák kicsivel jobban kezdtek, ám nem sikerült elszakadniuk. A védelmek nem igazán jeleskedtek, és a folytatásban fej fej mellett haladt a két válogatott, igaz, a magyarok - ha jobban védekeznek - elléphettek volna. A szünetben 32-32 volt az állás.

A harmadik negyedben jó rajtot vettek a hazaiak, főleg Gulyás remekelt támadásban és védekezésben egyaránt, és vezérletével - illetve a jó cseréknek köszönhetően - sikerült elszakadni a belgáktól.

A záró felvonásban még tovább nőtt a különbség, és így a harmadik helyet szerezte meg a magyar gárda.

A másik csoportmérkőzésen:
Csehország - Oroszország 55-68

A végeredmény:
1. Oroszország 11 pont
2. Csehország 10
3. Magyarország 8
4. Belgium 7

A magyar csapat pótselejtezőt játszik majd.

Csehországban elszálltak a férfiak reményei/sport/csapat/kosarlabda/20060913bulgariaban.html?pIdx=1