Vágólapra másolva!
Nyáron Veszprémbe szerződött, ám a szerb Dejan Peric érkezésével harmadik kapussá vált a magyar bajnokcsapatban Richard Stochl, így a szlovák válogatott hálóőr visszatért a Dunaferr férfikézilabda-együtteséhez.

"A hír igaz, korábbi kapusunkkal hároméves szerződést kötött a szakosztály, melyről mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy nem kölcsönszerződésről van szó, hanem Stochl három évig mindenképpen együttesünk teljes jogú szerződéssel rendelkező meghatározó játékosa lesz. Bár idáig is volt két kapusunk, úgy döntöttünk, hogy megerősítjük ezt a posztot.

Azt azonban mindenképpen ki kell emelnem, hogy az érkezése ellenére sincs szó arról, hogy valakitől esetleg megválnánk kapusaink, mezőnyjátékosaink közül. A célunk az erősítés mellett ugyanis az is volt, hogy egyfajta versenyhelyzetet teremtsünk kapusaink között, s így serkentsük minél jobb teljesítményre őket" - nyilatkozta a Dunaújváros Online-nak Kolics János szakosztályigazgató.

A csapat menedzsmentjében is történt változás, a Imre Vilmos vezetőedző ugyanis segítőt kapott György László személyében.