Vágólapra másolva!
A sok hibával játszó Pick Szeged a lefújás előtt két másodperccel kapott góllal 27-27-es döntetlent játszott a vendég svájci Schaffhausen csapatával a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában.

Férfi BL, 3. forduló, B csoport:
Pick Szeged - Schaffhausen (svájci) 27-27 (12-14)

A Pick Szeged emberelőnyben gyorsan 4-2-re ellépett, ám azonos létszámban a 11 légióssal felálló svájci bajnok fordított. A 12. percben 4-6-nál időt kért a Pick, ám állandósult a különbség, amely nagyobb is lehetett volna, ha a vendégjátékosok olykor nem könnyelműsködnek.

A folytatásban sokat cserélt a Tisza-parti alakulat, s a 28. percben létszámfölényben sikerült egyenlítenie (12-12). A szünet előtti hajrát azonban jobban zárta a Schaffhausen, amely így kétgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre.

Jól kezdte a második félidőt a Szeged és a 36. percben visszavette a vezetést (15-14). Ez azonban nem hatott nyugtatóan, mert a lelkes vendégek emberhátrányuk alatt kétszer is eredményesek voltak. A változatlanul sok hibával játszó hazaiak az utolsó energiatartalékukat is mozgósították, hogy otthon tartsák a két pontot.

A végjátékban fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat. Fél perccel a zárás előtt Mezei a Szegedet juttatta előnyhöz, ám a Schaffhausen az utolsó támadására kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára, ráadásul Berta kiállítása miatt emberelőnyben támadhatott, s két másodperccel a vége előtt sikerült egyenlítenie.

A döntetlen azért is fájó a hazaiak szempontjából, mert előfordulhat, hogy a két csapat egymás elleni két mérkőzése dönt majd a 16 közé jutásról.

A Szeged a következő fordulóban, jövő szombaton 16.15-kor azt a fehérorosz Breszt Meskovót fogadja, amelyet a múlt héten idegenben legyőzött.