Vágólapra másolva!
A vártnál nehezebben nyert a sok hibával játszó Pick Szeged a vendég fehérorosz Breszt Meskovo ellen, az MKB Veszprém viszont különösebb megerőltetés nélkül verte a szlovák Povazska Bystricát a férfi Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek a negyedik fordulójában. A Kiskunhalas gond nélkül nyert a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodno otthonában is, így magabiztosan jutott a legjobb 32 közé a női EHF-kupában.

Bajnokok Ligája, B csoport, 4. forduló:
Pick Szeged - Breszt Meskovo (fehérorosz) 28-23 (14-10)

A hazaiaknál Andjelkovic és Krivokapic sérülés miatt hiányzott, de ez eleinte nem okozott nagy zavart. Gyorsan sikerült háromgólos előnyt szerezni, és azt megtartani, majd a félidő közepétől tovább növelni. 9-4 után azonban túlzottan magabiztossá váltak a hazaiak, és feljöttek a vendégek 10-8-ra. A szünet előtti hajrában, emberhátrányban azonban ismét a Szeged pillanatai következtek.

A második játékrészben a kezdeti bizonytalankodás után magára talált a Pick, és megint megnyugtató lett az előny (20-14). Csakhogy megint jöttek a hibák, és a Breszt ezt remekül kihasználta, felzárkózott, azonban a győzelem nem forgott veszélyben. A Szegednek ez volt az utolsó hazai mérkőzése a csoportban, november 4-én a címvédő spanyol Ciudad Real, majd 11-én a svájci Schaffhausen otthonában lép pályára. Várhatóan utóbbi mérkőzésen dől el a továbbjutás, mivel Szegeden döntetlent értek el a svájciak.

A B csoport másik meccsén:
Schaffhausen (svájci) - Ciudad Real (spanyol) 30-37 (15-22)

Az állás:
1. Ciudad Real 8 pont
2. Pick Szeged 5
3. Schaffhausen 3
4. Breszt 0.

Bajnokok Ligája, A csoport, 4. forduló:
Povazska Bystrica (szlovák) - MKB Veszprém 30-46 (16-22)

Három hete a magyar bajnok húsz góllal volt jobb riválisánál, így most sem várt sok izgalom a csapatra, amely a kezdetektől fogva gyors támadásokat vezetett, és ismét rengeteg gólt lőtt. A nagy rohanást a hazaiak eleinte jól bírták, de aztán nem tudták tartani a lépést.

A második félidőben a sokkal esélyesebb vendégek állva hagyták a vágbeszterceieket, és újból kiütéses győzelmet arattak felettük. A Veszprém november 4-én 16.15-kor a csoport rangadóján fogadja az előző idényben finalista spanyol Portland San Antoniót, majd 11-én a bosnyák Boszna Szarajevót látja vendégül.