Vágólapra másolva!
Történelmi eseménynek ad otthont az év végén a gyergyószentmiklósi műjégpálya december 30-án, amikor Székelyföld-Magyarország válogatott jégkorongmérkőzésre kerül sor. Ilyen jellegű rendezvényre még sohasem volt példa jégkorongban (futsalban már meccseltek a mieink a székelyekkel).

Az esemény szervezője a Gyergyó-medencéhez ezer szállal kötődő Vargyas László, a Dunaújváros játékosa, aki Gyergyószentmiklóson vált nemzetközi szinten is kiemelkedő jégkorongozóvá.

A székely válogatottat a Gyergyószentmiklósi Progym, és a Csíkszeredai Sportclub csapatokban, valamint a Magyarországon játszó, Székelyföldön nevelkedett játékosok alkotják, Vargyas László meghívása alapján.

Jelen pillanatban még nem lehet tudni a két csapat pontos keretnévsorát de az már biztos, hogy játszik majd például Gál Csaba, Molnár Szabolcs, Csíki Csaba, Elekes Levente, Moldován Ervin, Borsos Attila, Baróti Zsolt.

A magyar válogatottban már most biztosra vehető, hogy pályára lép Ladányi Balázs, Horváth András, Peterdi Imre, Orsó László és Lencsés Tamás, de a gyergyószentmiklósiak honlapja szerint minden meghívott játékos örömmel vállalja a részvételt.

A székely válogatott szövetségi kapitánya a csíkszeredai Basa János és Basilidesz Csaba - a jelenlegi gyergyószentmiklósi Progym keretét kinevelő, és 1999-ben csaknem ötven év után először bronzérmet szerző együttes edzője lesz. A magyarokat Kercsó Árpád irányítja majd.

A hírek szerint a találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.