Vágólapra másolva!

Osztrák siker a női gyeplabdások Duna-kupáján

Idén Magyarország, közelebbről a gödöllői Szent István Egyetem tornacsarnoka adott otthont a női gyeplabdások Duna-kupájának. A férfiak fordulója után az elmúlt hétvégén az Amatőr Hockey Club lányaira várt a feladat, hogy összemérjék erejüket a nemzetközi mezőnnyel.

A kupa első napján, szombaton a magyar csapat a jelentős játékerőt képviselő Wiener Neudorf ellen vonult pályára. Sajnos az osztrák csapat már a mérkőzés harmadik percében 2-0-s előnyhöz jutott, félő volt, hogy lányaink nagyarányú vereséggel kezdik meg a sorozatot. Szerencsére a két gyorsan bekapott gól felrázta az AHC-t, és a félidő hátralévő részében majdnem egyenlíteniük is sikerült.

A második játékrészben a Wiener Neudorf tovább tudott erősíteni így a végül elért 6-3-as eredmény reálisnak mondható. A nap második magyar vonatkozású meccse már sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. A Zlata Moravcével vívott mérkőzés végén csak a szerencsén múlt, hogy a két, nagyjából azonos egyenlő erejű csapat közül melyik diadalmaskodik. A magyar lányoknak sajnos most sem sikerült győzniük, a szlovák csapat 3-2-re nyerte meg a mérkőzést.

Vasárnap szintén egy szlovák és egy osztrák csapat várt a magyar gárdára. A Raca elleni 2-6, és a WAC-vel szemben elért 0-3 azonban azt jelentette, hogy lányaink nem szereztek pontot az idei Duna-kupán, és így az ötödik helyen végeztek. Mutatott játékuk és az erősebb csapatok ellen elért eredményeik viszont cseppet sem adnak okot a szomorúságra. A kupát végül a Wiener Neudorf együttese nyerte, a szlovák U21-es válogatottat megelőzve. Az esemény szervezése mindvégig hibátlan volt, mely a magyar felet dicséri.

eredmények:
Wiener Neudorf (osztrák) - WAC (osztrák) 2-0 (0-0)
Raca (szlovák u21-es válogatott) - Zlate Moravce (szlovák) 4-0 (3-0)
Wiener Neudorf - AHC 6-3 (4-2)
Raca - WAC 4-2 (2-2)
AHC - Zlate Moravce (szlovák) 2-3 (2-2)
Zlate Moravce - WAC 0-1 (0-1)
Raca - AHC 6-2 (4-0)
Wiener Neudorf - Zlate Moravce 4-2 (2-1)
AHC - WAC 0-3 (0-1)
Wiener Neudorf - Raca 7-2 (3-0)

A női Duna-kupa végeredménye:
1. Wiener Neudorf 12 pont
2. Raca 9
3. WAC 6
4. Zlate Moravce 3
5. AHC 0