Vágólapra másolva!
Immáron harmadik alkalommal rendezték meg az E.on kézilabdagálát. Az eseményre ezúttal a budapesti Syma-csarnokban került sor, teltház, mintegy hatezer néző előtt.

A remek hangulatú évbúcsúztató a Ferencváros-Szekszárd szivacskézilabda-mérkőzéssel indult, majd a szokásos nosztalgia összecsapáson ezúttal a Ferencváros és a Vasas 1993-as női csapatai találkoztak egymással. A piros-kékek - megismételve 13 évvel ezelőtti sikerüket - most 17-15-re nyertek.

A régi idők nagyjai után a jelenkor legjobb női játékosai vettek részt ügyességi vetélkedőn. A "Bombázók" küzdelmeit - azaz a lövés-pontossági megméretést - Tápai Szabina nyerte. Ezt követően az E.on olimpiai csapat mérte össze erejét a magyar média képviselőivel, a kiváló, többségében még aktív sportolók 15-10-re diadalmaskodtak.

A szünetben a férfiak ügyességi vetélkedőjét, a "Levegő urai" viadalt rendezték meg, melyet a Tombor Szabolcs, Császár Gábor kettős nyert meg. Következhetett a fő attrakcióként az All-Star-mérkőzés. Az Ászok elnevezésű gárda a zünetben még 18-13-ra vezetett, majd a Királyok összeszedték magukat, és egyenlítettek (33-33). Jöttek a hétméteresek, amelyben a "királyi" gárda bizonyult jobbnak.

Forrás: MTI

Borbás Rita dob kapura Görbicz Anita és Mezei Richárd mellől

A gálán hozták nyilvánosságra, hogy a szurkolók szavazatai alapján a 2006-os esztendő legjobb kézilabdázója Pálinger Katalin lett.