Vágólapra másolva!
A Dunaferr a Kiskunhalas, míg a Debrecen a francia HB Metz csapatával találkozik a nőikézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjében.

Az európai szövetség honlapja szerint a magyar párharcban a dunaújvárosiak kezdenek otthon, míg a Debrecen idegenben játssza az első mérkőzést. A nyitómeccseket február 17-én vagy 18-án rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

"Egyértelműen a Dunaferr a párharc esélyese, ráadásul egyik kulcsjátékosunkra sérülés miatt nem számíthatok majd. Annyiban örülünk a magyar riválisnak, hogy nem kell sokat utazni" - mondta Zsiga Gyula, a kiskunhalasiak trénere.

A másik oldalon Kocsis Erzsébet ügyvezető teljes mértékben elégedett volt a sorsolással: "Szerettük volna a Kiskunhalast kapni és ez teljesült. Legyőzhető ellenfél, akit ismerünk, ráadásul nem is kell sokat utaznunk."

"Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb ellenfelet kaptuk. Tavaly a negyeddöntőben kerültünk össze, akkor sikerült továbbjutnunk, remélem, ez most is így lesz, bár a franciákat biztosan fűti a revánsvágy" - mondta Bíró Imre, a Debrecen vezetőedzője.

A párosítások:
HB Metz (francia) - DEBRECEN
DUNAFERR - KISKUNHALAS
Anagenniszi Artasz (görög) - Bayer Leverkusen (német)
Rulmentul Brasov (román) - Itxako Estella (spanyol)
Ikast Bording (dán) - Astroc Sagunto (spanyol)
Zvezda Zvenigorod (orosz) - Quintus (holland)
Elda Prestigio (spanyol) - Michalovce (szlovák)
Motor Zaporozsje (ukrán) - Lokomotiva Zagreb (horvát)