Vágólapra másolva!

Politikai hátszéllel menetelnek a koszovói kézisek

Politikai visszhangoktól sem mentes a 2006-2007-es idény a nemzetközi kézilabdakupákban. Eredendően már 2005 óta akadhattak volna hasonló problémák, ám a szerencse eddig elkerülte a szerb-koszovói összecsapásokat - legalábbis a sportpályán. Idén azonban immáron másodszor fordult elő, hogy a KH Vlaznimi Gjakove szerb ellenfelet kapott a női Challenge-kupában. Mivel Szerbia nem ismeri el Koszovót, a szerb együttes nem léphet pályára, így a harmatgyenge rivális már a legjobb nyolc között érezheti magát a negyedik számú kupában.

2004-ben Koszovó felvételét kérte az Európai Kézilabda Szövetség tagállamai közé. A kérés több jogi kérdést is felvetett, Koszovó ugyanis az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbiai tartományként, azaz nem független államként próbálta elérni mindezt.

Az EHF ettől függetlenül elbírálta a kérelmet, s 2004. december 18-án, éppen a magyarországi nőikézilabda-Eb utáni, budapesti kongresszusán el is fogadta: 20 igen, 4 nem szavazat és 16 tartózkodás mellett. A döntés értelmében Koszovó nem rendelkezhet saját nemzeti válogatottal, nem szerepelhet saját zászlóval, nem lehet himnusza, ellenben a klubcsapatok indulhatnak a kupában.

A koszovói klubok két szezon alatt mindössze egy győzelmet tudtak felmutatni, az idei férfi EHF-kupa első selejtezőkörében a KH "Besa Famiglia" Pejä együttese hazai pályán 28-27-re verte az izraeli Maccabi Rishon Le Ziont, a visszavágón azonban négy góllal kikapott, s kiesett.

A hölgyeknél bonyolultabb volt a dolog, tavaly például a KH Kosovo Vushtrri azért esett ki a DHW Antwerpen ellen, mert nem sikerült beszerezni a belgiumi úthoz szükséges vízumokat.

Idén azonban fordult a kocka, s már a Challenge-kupa legjobb 16 csapata között van a KH Vlaznimi Gjakove, s a ha csoda nem történik, akkor úgy jut be a legjobb nyolc közé, hogy egyetlenegyszer sem lépett pályára. A kiscsapat a sorozat 3. fordulójában kezdte volna meg szereplését, ám a sorsolás a szerb ZRK Kikinda gárdáját jelölte ellenfélnek. A nagykikindai női csapat azonban a szerb állam határozata miatt - amely szerint Szerbia nem ismeri el Koszovót - nem léphetett pályára, így az EHF 7500 eurós pénzbírsággal sújtotta, ráadásként két évre kizárta a nemzetközi kupákból.

"Mivel Szerbia nem ismeri el Koszovót önálló államként, Szerbia Oktatásügyi- és Sportminisztériumától kaptunk egy levelet, melyben az állt, hogy amennyiben a csapat nem lép pályára a koszovói együttes ellen, úgy a büntetést az állam fizeti ki az egyesület helyett" - állt a nagykikindai klub közleményében.

A klub vezetői tudták, amennyiben a csapat nem lép pályára, úgy az egyesületet 3750 és 15000 euró közötti pénzbírsággal sújthatják, valamint a klub két évig nem szerepelhet a nemzetközi porondon. Az EHF szó szerint betartotta mindezt: a büntetés 7500 eurós pénzbírság, és két év eltiltás lett.

"Az Oktatásügyi- és Sportminisztérium levele óriási kárt okozott a nagykikindai sportnak. Azok, akik a klubunkat és a városunkat ilyen helyzetbe jutatták, most fizessék ki a 7500 eurós büntetést. Sajnos a kétéves eltiltás sokkal nagyobb probléma, mint a pénzbeli büntetés, hiszen öt év kemény munkája veszett kárba" - mondta az EHF döntése után Branislav Blazic, Nagykikinda polgármestere az újvidéki Magyar Szónak.

A probléma fokozódott, ugyanis a Vlaznimi a következő körben a szintén szerb HC Naisa Nist kapta, azaz a harmatgyenge csapat úgy juthat be a legjobb nyolc közé, hogy meccset sem kell játszania.



Hogy mi lesz, egyáltalán lesz-e megoldás, még nem tudni. Annyi bizonyos, hogy az EHF-kiírás értelmében a Challenge-kupa nyolcaddöntőinek első mérkőzését február 17-18-án, a visszavágókat február 24-25-én kell lejátszani. Legkésőbb akkor kiderült, lesz-e HC Naisa Nis - KH Vlaznimi Gjakove összecsapás.