Vágólapra másolva!
Három év után ismét All Star-gálát rendeznek az NHL-ben, a főmérkőzés előtti napon amolyan felvezetésként a fiatalok találkozójára, valamint az ügyességi versenyre került sor Dallasban, mindkét próbatételben a Kelet bizonyult jobbnak.

A 25 év alattiak mérkőzésen 4 a 4 ellen játszottak 3x10 percet a csapatok, és a gálákon megszokott módon szinte csak támadtak, amit bizonyít, hogy a Los Angeles szlovén centere, Anze Kopitar már a 27. másodpercben megszerezte a vezetést a nyugatiaknak.

Alig több mint egy perccel később jött is a válasz Zach Parise (New Jersey) révén, és ezzel kezdetét vette a tűzijáték, a keletiek kapujában Kari Lehtonen (Atlanta) 16, a nyugatiaknál Peter Budaj (Colorado) 19 védéssel zárt. A látványos találatokban bővelkedő találkozó talán legszebb gólját az Anaheimet erősítő Ryan Getzlaf szerezte, aki egy az egyben vitte a korongot Lehtonenre, majd gyönyörű trükkök után emelte a pakkot a léc alá.

Getzlaf egyébként csapattársa, Teemu Selänne kesztyűjében játszott, mivel a felszerelése elveszett valahol Kalifornia és Texas között, két gólt azért így is szerzett. Bár Kelet már 8-3-ra is vezetett, végül 9-8-ra tudott nyerni, a hajrában nagyon közel állt az egyenlítéshez a Nyugat, de Lehtonen - aki korábban góllal ajándékozta meg a nashville-i Alekszandr Radulovot, amikor kapujából kijött és elvétette a korongot - bámulatos védéseket mutatott be az utolsó fél percben, amikor még Budajt is lehozta a nyugati csapat.

A végső dudaszó után az volt a kérdés, hogy a három gólt szerző, egy hónapja hererákkal műtött bostoni Phil Kessel vagy a hat pontot összehozó (2 gól, 4 assziszt) Zach Parise lesz a mérkőzés legjobbja, végül utóbbi vehette át a díjat.

A fiatalok gálameccse után jöhettek az ügyességi számok, elsőként korongvezetésben mérték össze tudásukat a csapatok, a csapatversenyben a Kelet volt a jobb (a Briere, Kaberle, St. Louis trió gyorsabb volt mint a Rolston, Visnovsky, Selänne hármas), de az egyéni párviadalban a colombusi Nash métereket vert a bólyákat kerülgetve a floridai Bouwmeesterre, így az első szám után 1-1 volt az állás.

Következett a "ki korcsolyázik gyorsabban" verseny, a Nyugat mind a két pontot bezsebelte, mert Andy McDonald révén közülük került ki a pályán legrövidebb idő alatt végigrepesztő hokis (alig több mint 14 másodperc kellett neki), és Guerinnel, valamint Marleau-val kiegészülve a csapatnak is jobb lett az átlaga (14.15 másodperc), mint a keleti villámembereknek (E. Staal, B. Campbell, Ovecskin). A büntetők első felvonásában megint Nyugat szerepelt jobban, Bill Guerin és Jonathan Cheechoo is bevette a montreali Cristobal Huet kapuját, a másik oldalon a hazai jégen szereplő Marty Turco csak Simon Gagne ellen vesztett párharcot.

A legnagyobb lövők közül kiemelkedett a szlovák Zdeno Chara, aki 99,5 (160 km/h) és 100,4 (161,5 km/h) mérfölddel ütötte meg a korongot, mivel társai, Brian Rafalski, Dany Heatley és Sheldon Souray is nagy erővel bombáztak, így mindkét pont a Keleté lett. Megint jöttek a büntetők, és ezúttal a keletiek villogtak, Sidney Crosby, Marian Hossa és Justin Williams is eredményes volt Miikka Kiprusoff ellen, míg Martin Brodeur négy kísérletből kettőt hárított.

Az In the zone névre hallgató versenyben csapatonként három támadó próbált gólt ütni a kapusoknak, úgy, hogy közben kettőt kellett passzolni egymáshoz, a tizennyolc próbálkozásból mindössze kettő végződött góllal, és mindkettőt Turco kapta a Briere, Staal, Campbell triótól. A büntetők harmadik felvonásában Roberto Luongo lehúzta a rolót, és mind a négy csatárt megbabonázta, a túloldalon viszont Ryan Miller három párharcot is elveszített, így az utolsó versenyszám előtt 10-10 volt az állás.

Zárásként Crosby és Selänne egy az egyezett a kapusokkal, amiben a Pittsburgh ifjú csillaga volt eredményesebb, ez három pontot jelentett csapatának, és mivel a kapusok mutatóiban is jobb volt a Miller, Brodeur, Huet hármas (annak ellenére, hogy a legjobb hálóőr Luongo lett), így 15-11-re nyert a Kelet.

All Star-gála, fiatalok mérkőzése:
Kelet - Nyugat 9-8 (3-2, 3-1, 3-5)
gól:
Parise (1:32, assziszt: Vanek, K. Lehtonen; 22:41, Ranger, Kessel), Ryan Whitney (3:35, J. Staal, Steen), Meszaros (9:47, M. Green, Steen; 19:22, Steen, Parise), Kessel (10:26, Ranger, Vanek; 21:57, M. Green, Parise; 24:00, emberelőnyből, J. Staal, Parise), Ranger (17:39, M. Green, Parise) illetve Kopitar (0:27, Weber, J. Jokinen; 13:35, Smid), J. Jokinen (4:30, Kopitar, Budaj), Carle (23:39, emberhátrányból, Wolski, Stempniak), Getzlaf (24:15, Kopitar, Weber; 25:39, Kopitar), Carle (27:01, Stempniak, Wolski), Radulov (27:51)

Ügyességi verseny (Super Skills):
Kelet - Nyugat 15-11