Vágólapra másolva!
Remek játékkal tért vissza egy mérkőzésre szóló eltiltása után Kobe Bryant: a Los Angeles Lakers kiválósága 43 pontot dobott, nyolc lepattanót szerzett és nyolc gólpasszt adott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, s ezzel nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy csapata 111-98-ra legyőzze a Boston Celtics együttesét.

Bryantnek, aki negyedszer került negyven pont fölé a Boston ellen, a San Antonió-i Manu Ginobili pofon vágásáért kellett kihagynia egy találkozót.

A Boston sorozatban a 13. mérkőzésén maradt alul, ezzel jelenleg 12/33-as győzelem/vereség mutatónál tart. Korábban egyszer produkált hasonlóan rossz sorozatot, az 1996/97-es idényben bukott megszakítás nélkül ennyiszer. A csapat a klasszisa, Paul Pierce sérülése óta mindössze két mérkőzést nyert meg, 19 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát.

A Detroit Pistons 24 ponttal verte a New Jersey Netset, többek között annak köszönhetően, hogy játékosai klubcsúcsot jelentő 27 büntetőt értékesítettek egymás után. A charlotte-i Gerald Wallace 42 pontot dobott a New York Knicksnek, ami pályafutása eddigi legjobb teljesítménye.

Eredmények:
Toronto Raptors - Washington Wizards 119-109
Charlotte Bobcats - New York Knicks 104-87
Atlanta Hawks - Golden State Warriors 115-94
Orlando Magic - Milwaukee Bucks 98-73
Boston Celtics - Los Angeles Lakers 98-111
New Jersey Nets - Detroit Pistons 89-113
Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 94-95
New Orleans Hornets - Philadelphia 76ers 78-89
Houston Rockets - Seattle Supersonics 112-102
Minnesota Timberwolves - Sacramento Kings 98-100
Utah Jazz - San Antonio Spurs 97-93
Portland Trailblazers - Denver Nuggets 100-91
Los Angeles Clippers - Chicago Bulls 110-98.