Vágólapra másolva!
A jégkorongbajnoki elődöntőre készülő Újpest szerződést bontott Horváth Andrással, aki a keddi edzésen eltörte csapattársa, a szlovák Jozef Voskar orrát.

Joós Zoltán szakosztályelnök közleményben tudatta a döntést: "A keddi edzésen Horváth András szándékosan sérülést okozott játékostársának, Jozef Voskárnak, ezért szerdán szerződést bontottunk a védővel. András nagy veszteség a csapatunknak, de ezt a magatartást elfogadhatatlannak tartjuk a sportpályán, amelyet szankcionálnunk kellett. Tudjuk, hogy nehéz helyzetbe kerültünk, éppen a rájátszás megkezdése előtt, de bízunk benne, hogy fiatal játékosaink bebizonyítják: érettek arra, hogy fontos láncszemei legyenek az első csapatnak. Az elmúlt hetek felkészülése - ettől az esettől eltekintve - jól sikerült, így bizakodva várjuk a Dunaújváros elleni, várhatóan izgalmas elődöntő párharcát."

Az Újpesti TE csapatkapitányi karszalagját a jövőben Ladányi Balázs viseli.

Horváth és Voskár a tréningen összeveszett, előbb kiabált egymással, majd Horváth - miután a légiós feléje ütött egy korongot - mellé korcsolyázott, és behúzott neki egyet. Voskárt kórházba szállították, állapota kielégítő.

Horvátnak nem ez volt az első botránya. Még dunaújvárosi játékosként az Alba Volán-FeVita elleni 2005-ös döntősorozat utolsó előtti mérkőzésén végleges kiállítást kapott, mert lekönyökölte Csibit, és így a mindent eldöntő záró találkozón nem léphetett jégre, s a Székesfehérváré lett az aranyérem - éppen Csibi góljával. A mostani szezon elején, szeptember elsején a Ferencváros elleni barátságos mérkőzésen előbb a jégen, majd az öltözőfolyosón verte meg Bontovicsot, amiért október 31-ig szóló eltiltást kapott.