Vágólapra másolva!
Edzőt váltott a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata: a szerb Zoran Kurtes helyett az eddigi balszélső, honfitárs Vladan Matic vezeti a szakmai munkát. Lele Ambrus, a klub ügyvezető elnöke elmondta: közös megegyezéssel bontottak szerződést a múlt nyáron kinevezett Kurtessel.

"A csapat eredményessége az elmúlt időszakban elmaradt a várakozástól. Legutóbb, múlt pénteken a Dunaferr otthonában kaptunk óriási pofont. Az elnökség úgy határozott, hogy Maticcsal folytatjuk az idényt" - mondta Lele.

A gárda a Budapest Bank Ligában a második helyen áll, ám a két vereség (az MKB Veszprém és a Dunaferr ellen) kimondottan fájónak bizonyult (35-23 és 32-22). A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben búcsúzott a gárda, a Magyar Kupában pedig óriási meglepetésre a Tatabánya Carbonex elleni döntetlennel esett ki, ugyancsak a 16 között.

A 37 esztendős Matic megbízatása egyelőre az idény végéig szól, ám amint Lele megjegyezte: reméli, lesz ok a közös munka folytatására. Mivel a szélső játékára nem számítanak a következő szezonban, így tulajdonképpen Matic befejezte az aktív játékot.

Matics játékosként szerepelt az 1991-ben junior világbajnokságot nyert jugoszláv csapatban, Periccsel, Jovanoviccsal és Peruniciccsel együtt. Százötször öltötte magára a jugoszlávok, majd a szerb-montenegróiak kék mezét, s világbajnoki bronzérmet is szerzett.

Szakedzői diplomával rendelkezve az utolsó két évben a játék mellett már segítette Kovács Péter, majd Zorán Kurtes munkáját is.

A vezetők tisztában vannak vele, hogy nem csupán Kurtes az egyszemélyi felelős a kialakult szituációban. Az újvárosi lélektelen játékért életbe lépett az MK-bukást követően felfüggesztett büntetés, vagyis mindenki elesett az éves díjának tíz százalékától. Ha az edző úgy látja, valaki nem tesz meg mindent a sikerért az edzéseken és a meccseken, újabb százalékokat vonhatnak le - áll a klub honlapján.

(MTI) / [origo]