Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége kedden egyhangúlag megerősítette posztján Skaliczki Lászlót, a férfiválogatott szövetségi kapitányát. Kiss István, az MKSZ elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a délelőtt folyamán a szövetség előbb egyeztetett a válogatott játékosokat adó négy magyar klub vezetőivel, majd ezt követően tárgyalta és fogadta el a szakvezető minden részletre kiterjedő, önkritikus beszámolóját a januári világbajnokságról.

A sportvezető kiemelte, hogy a németországi vb előtt az 1-7. hely valamelyikének megszerzését tűzték ki célul, amit nem sikerült teljesíteni, ám a megszerzett kilencedik helyet sem értékelte tragédiaként az elnökség. Azt már ugyanis a tornát megelőzően tudni lehetett, hogy nagyon nehéz az elvárásoknak megfelelni, amik azonban ezzel együtt sem lehettek szerényebbek, a hetedik pozíció ért még ugyanis olimpiai kvalifikációs tornán való indulási jogot. Elmondta, a szereplés nem nevezhető rossznak, hiszen öt győzelemmel és három vereséggel zárt a csapat, igaz, a vereségek rosszkor jöttek.

A klubokkal történt egyeztetésen az egyesületi képviselők teljes támogatásukról biztosították a válogatottat, jelezték, minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a nemzeti együttes Litvánia ellenében kiharcolja a részvételi lehetőséget a jövő évi Európa-bajnokságra, és kijusson a 2008-as nyári játékokra. A szövetség ugyanakkor egy cselekvési terv kidolgozását vállalta, amely segítségével javítani lehet majd a válogatott háttértámogatását, az infrastrukturális feltételeket.

A cél többek között az orvosi és terapeuta bázis jelenleginél átfogóbbá, hatékonyabbá tétele - hogy a mainál gyorsabb legyen például a sérülések rehabilitációja -, továbbá a megfelelő biztosítások rendszerének megteremtése.

Az eredeti, a pekingi olimpia végéig szóló szerződésében most megerősített szakvezető beszámolójában a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt kiemelte. Skaliczki jónak értékelte - többek között - a válogatott fizikai és technikai állapotát a vb rajtján, és szintén kiemelte a megbízhatóan működő felállt falas védekezést is.

Negatívumként említette, hogy az ilyen tempójú és hőfokú sorozatmérkőzésekhez még nem szokott fiatal játékosok teljesítménye hullámzott, a vb előre haladtával pedig egyre lassabban születtek meg a döntések, amik a sűrűsödő hibákhoz vezettek. Az átlövésekkel kapcsolatban szintén hiányérzete volt a kapitánynak, mint ahogy a szélsők megjátszásával kapcsolatban is.

Skaliczki fontosnak tartja az utánpótlás megfelelő képzését, amellyel a játék legújabb kihívásaira is megfelelő válaszok születhetnek.