Vágólapra másolva!
A címvédő Alba Volán-FeVita 1-0-ra nyert a vendég Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu csapata ellen a jégkorong Borsodi Liga döntősorozatának második mérkőzésén, és így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik gárda negyedik győzelméig tartó párharcban.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Alba Volán-FeVita - Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
gól:
Rajz (6.)

A keddi mérkőzéshez képest sokkal nagyobb lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok, ahol az első veszélyes helyzet a vendégek nevéhez fűződött, Borsos próbálkozását azonban Budai szépen védte.

Az Acélbikák együttese továbbra is próbált támadásban maradni, a harmad derekán viszont mégis a hazaiak jutottak előnyhöz Rajz lövése után. Ezt követően a Volán hosszú percekre beszorította ellenfelét a kapuja elé, de nem tudták bevenni Ferjo kapuját. A hátralevő időben Borsos kapuvasa jelezte az újvárosiak támadó kedvét, majd az utolsó percekben a székesfehérváriak kerültek kettős emberelőnybe, de nem tudtak élni a lehetőséggel (1-0).

A második húsz perc szinte csak a fiatal dunaújvárosi csapatról szólt, egymás után vezették veszélyes támadásaikat a bajnokcsapat ellen. Szilassy már két perccel a kezdés után ziccerben mehetett Budaira, de nem tudott betalálni. Vladimír Matejov legényei nem engedték ki kapujuk elől Palkovicsékat, de Szilassy újabb próbálkozását is menteni tudta Budai.

A legnagyobb lehetőség Király előtt adódott, azonban nagy helyzetben mellé lőtt a támadó. Az egyetlen gólhelyzetet a hazaiak fél perccel a vége előtt tudták vezetni, viszont nekik sem sikerült góllal befejezni az akciót (1-0).

Az utolsó harmadban kiegyenlített játékot láthattak a nézők, mégis Foltin került szinte kihagyhatatlan helyzetbe, de ő sem tudott gólt szerezni. Ezt követően Galanisz próbálkozását fogta Budai, míg a másik oldalon Palkovics, és Ocskay volt veszélyes Ferjo kapujára, viszont ők sem jártak sikerrel.

Egy perccel a vége előtt a vendégek szakvezetője időt kért, de kapusukat nem vitték le, és végül nem tudták bevenni a Volán hálóját. A Dunaújvárosnak nagy lehetősége volt meglepetést szerezni Székesfehérváron, de a sok kihagyott helyzet miatt a végén Jan Jasko csapata örülhetett (1-0)

Győzelmével az Alba Volán 2-0-ra vezet a négy sikerig tartó párbajban. A harmadik mérkőzést szombaton 18 órakor Dunaújvárosban rendezik.

Mobilpress / (MTI)