Vágólapra másolva!
Nem bírt egymással a listavezető Ferencváros és a harmadik helyen álló Dunaferr a nőikézilabda-bajnokság rangadóján, a 29-29-es döntetlen azt jelenti, hogy amennyiben a Fradi legyőzi a Vácot, már biztosan megnyeri az alapszakaszt. A rendkívül izgalmas találkozó legeredményesebb játékosa a hazaiak kilencgólos átlövője, Tóth Tímea volt.

nőikézilabda-bajnokság, 20. forduló:
Budapest Bank-FTC - Dunaferr NK 29-29 (13-13)
Népliget, 1000 néző
v.: Horváth, Marton
Budapest Bank-FTC: Tóth T. 9/3, Szucsánszki 8/4, Kirsner 5, Mravikova 3, Uhrakova 2, Szamoránszky P. 2.
Dunaferr NK: Őri 5/5, Mörtel 5, Lovász 4, Ferling 4/1, Borbás 4, Vincze 3, Nagy 2, Pigniczki 1, Gáspár 1.
kiállítások: 10, illetve 16 perc
hétméteresek: 7/6, illetve 7/6

A vendégek kapták el jobban a fonalat, akik a jó védekezésnek, valamint a remekül védő Sirinának köszönhetően a 12. percben már 7-2-re elhúztak. A zöld-fehérek vezetőedzője, Németh András ekkor időt kért, a rövid szünet pedig jól jött, hiszen 8-6-ra felzárkózott a Fradi.

Az első félidő további részében állandósult a két-háromgólos dunaújvárosi vezetés, majd a hajrában elsősorban a remekül célzó Tóth Tímea vezérletével a hazaiak egyenlítettek, sőt Mravikova találatával a vezetést is átvették. Az első harminc perc után végül 13-13-as döntetlennél vonultak az öltözőbe a csapatok.

Forrás: MTI

Ferling (fehér mezben) próbál szabadulni a Szamoránszky testvérek öleléséből

Fordulás után ismét a Dunaferr talált magára, és meccs első perceihez hasonlóan újra négygólos előnyre tett szert. Bár a vendégek rendkívül keményen védekeztek, a Fradi elsősorban pontatlan játéka miatt került hátrányba. A hetedik gólját szerző Tóth Tímea ismét a vállán vitte a Ferencvárost, amely nem adta fel, és 14 perccel a találkozó vége előtt kiegyenlített.

A hatalmas csata folytatódott, és igazi közönségszórakoztató játékkal rukkoltak elő a csapatok. Fél perccel a lefújás előtt egy góllal vezetett a vendégcsapat, de a Fradi Szamoránszky Piroska utolsó másodpercben lőtt góljával végül megszerezte az egyik pontot.

Mobilpress