Vágólapra másolva!
Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 22 fős keretét a vasárnap kezdődő ljubljanai divízió I-es világbajnokságra.

A csapat először a litván, majd hétfőn a házigazda szlovén, szerdán a román, csütörtökön a brit, a szombati zárónapon pedig a japán együttessel mérkőzik. A célkitűzés az első három közé kerülés. A csoport győztese jut fel a világelitbe, és vehet részt a 2008-as kanadai világbajnokságon.

Az [origo] Vendégszobájában olvasói kérdésre az esélyekről a következőket mondta csütörtök délután Pat Cortina: "Nem szeretnék számokkal dobálózni, inkább úgy fejezném ki, hogy jelen pillanatban a szlovén és a japán válogatottnak nagyobb esélye van a feljutásra. Utánuk mi következünk Nagy-Britanniával, viszont Litvániánál és Romániánál erősebbek vagyunk." (A teljes interjút péntek délelőtt olvashatják majd.)

A magyar csapat péntek délelőtt utazik el Ljubjanába.

A csapat:
kapusok:
Szuper Levente (születési idő: 1980.06.11, klub: Malmö Redhawks, válogatottság szám: 40 plusz 14)
Budai Krisztián (1979.07.22., Alba Volán-Fevita, 56 plusz 38)
hátvédek:
Kangyal Balázs (1969.07.24., Alba Volán, 207)
Szélig Viktor (1975.09.22., Briancon, 167)
Tőkési Lajos (1975.10.23., Alba Volán, 165)
Horváth András (1976.04.08., Újpest, 153)
Tokaji Viktor (1977.01.11., Huddinge, 135)
Svasznek Bence (1975.07.25., Alba Volán, 106)
Sille Tamás (1969.11.23., Skalica, 72)
csatárok:
Palkovics Krisztián (1975.07.10., Alba Volán, 175)
Ocskay Gábor (1975.09.11., Alba Volán, 167)
Ladányi Balázs (1976.01.06., Újpest, 153)
Majoross Gergely (1979.05.19., Alba Volán, 125)
Gröschl Tamás (1980.08.21., Alba Volán, 105)
Peterdi Imre (1980.05.31., Újpest, 85)
Vas Márton (1980.03.02., Briancon, 79)
Hoffmann Attila (1978.07.05., Ferencváros, 75)
Kovács Csaba (1984.03.18., Alba Volán, 61)
Fekete Dániel (1982.02.22., Dornbirn, 39)
Jánosi Csaba (1981.03.10., Ferencváros, 36)
Vaszjunyin Artyom (1984.01.26., Alba Volán, 22)
Holéczy Roger (1976.10.19., Alba Volán, 17).

[origo] / (MTI)