Vágólapra másolva!
Megvédte bajnoki címét a Honvéd nőivízilabda-csapata, amely a rájátszásos döntőben péntek este begyűjtötte harmadik győzelmét is a Dunaújváros ellenében.

Döntő, 3. mérkőzés:
Forrás: [origo] Domino-BHSE-Polo SC - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 10-8 (1-1, 2-3, 4-1, 3-3)
góldobók:
Pelle, Valkay Á. 3-3, Takács, Péteri, Tomaskovics, Györe 1-1, illetve Szűcs 3, Varga A. 2, Brávik F., Benkő N., Benkő T. 1-1

A playoff aranyéremért zajló, s a kiírás szerint három nyertes meccsig tartó sorozatának első két mérkőzését - odahaza 10-3-ra, Dunaújvárosban 8-4-re - simán nyerő Honvéd a Kőér utcai harmadik összecsapáson végleg a maga javára dönthette el az elsőség kérdését, s Györe Lajos együttese élt is a lehetőséggel.

A válogatottak egész sorát felvonultató vendéglátók jutottak vezetéshez a megúszásból eredményes Pelle Anikó révén, ezt azonban kiegyenlítették a vendégek. Aztán sokáig inkább úszóversenyt, mint hatékony pólót láthattak a nézők, mert mindkét oldalon "következetesen" kimaradtak a helyzetek. A második negyedben büntetőt rontott Mihók Attila alakulata, ezzel együtt sikerült egyenlítenie két ízben is, mi több, a szívósan ellenálló dunaújvárosiak némi meglepetésre előnnyel vonulhattak pihenőre, mivel Szűcs Gabriella - két pompás átlövés után - 5 méteresből harmadszor is betalált (3-4).

A folytatásra aztán összekapta magát a bajnokcsapat, és kevesebb, mint három perc alatt a harmadik negyedben visszavette a vezetést, sőt növelte is előnyét (6-4). A befejező negyedre 7-5-ös állásnál tértek vissza a csapatok, de csak látszólag dőlt el a meccs, hiszen a vendégek 7-6-ra, 8-7-re, majd 9-8-ra is felzárkóztak. Ám mindenek előtt Valkay Ágnes három káprázatosan pontos bombájával végül is kétgólos hazai siker született (10-8).

Sorozatban öt bajnoki győzelem után a Honvéd tavaly ragadta el az elsőséget a Dunaújvárostól, s most megvédte azt úgy, hogy három összecsapás is elegendőnek bizonyult számára a cím megőrzéséhez. Az ob I bronzérmese a 2006/07-es idényben az UTE-OSC-Cemelog csapata lett.

Györe Lajos, a Honvéd vezetőedzője: "Nagyon nehéz mérkőzés volt, a sorozatból a legnehezebb, de eleve erre számítottam. Nagy dolognak tartom, hogy három meccsen vertük meg a Dunaújváros kitűnő csapatát."