Vágólapra másolva!
A sportszerűtlenség elkerülése érdekében emelt szót Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke a férfi vízilabda-döntő kapcsán. Pénteken - 1989 óta először - bajnok lehet a Vasas, ha egymás után harmadszor is legyőzi a címvédő Honvédot, amely ellen 2-0-ra vezet.

"Csodálatosan játszottak a fiúk, azt gondolom, akik látták ezt a meccset, egyetértenek velem abban, hogy fiatal csapatunk nem adott esélyt a Honvéd sztárjainak ezen az estén - nyilatkozta kedden, a Komjádi uszodában 11-8-ra megnyert második összecsapást követően Markovits László, aki a helyszínen szurkolta végig a mérkőzést.

"Ötletdús támadások, precíz, megbízható védekezés. Ez ellen nem volt hatékony ellenszere riválisunknak, de pontosan emiatt keletkezett némi rossz érzés is bennem."

Hogy konkrétan mire gondol, azt sem hallgatta el az elnök: "Nem szeretném, hogy a csapat nagyszerű játéka helyett pofonokról, durvaságról, tisztátalan játékról szóljanak a hírek a hátralévő mérkőzés(ek) kapcsán. A Honvéd rutinos játékosai hamar megérezték, hogy ez az este nem róluk fog szólni, és sajnos egyes esetekben nem megengedhető eszközöket vetettek be annak érdekében, hogy megzavarják játékosainkat. Szerencsére a játékvezetőkben nem találtak partnerre, a sípmesterek korrektül látták el feladatukat, még ha a durvább esetekben szigorúbb ítéletek is születhettek volna. Azt gondolom, mindenkinek az az érdeke - beleértve a TEVA-VasasPlaket és a Domino vezetőit, játékosait -, hogy a szakmáról, a játékról, a tiszta, színvonalas játékról szóljanak a tudósítások."

Forrás: MTI

Varga Dániel (TEVA-VasasPlaket)

"Abban persze, gondolom, már nem osztják véleményemet a Kőér utcaiak, hogy a Vasasnak kellene nyernie ezt a bajnokságot. Azonban azt hiszem - anélkül, hogy nagy szavakat akarnék használni -, az egyetemes magyar vízilabdasportnak tenne jót, ha a női kosárlabdához, a női és férfi kézilabdához hasonlóan ebben az évben a férfi vízilabdában is őrségváltás történne, és a pekingi olimpián egy feltörekvő, jól motivált, sikerre éhes ifjakból álló csapatért szurkolhatnánk. Véleményem szerint ez lehetne a Kemény Dénes által irányított válogatott további olimpiai sikereinek egyik lehetséges receptje" - fejezte be nyilatkozatát Markovits László.