Vágólapra másolva!
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított egy játékvezető ellen, aki fogadásokat kötött az általa dirigált mérkőzésekre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

Tim Donaghy a 2005/2006-os idényben 68, a legutóbbiban pedig 63 találkozón működött közre, és a nyomozók jelenleg azt elemzik, hogy milyen ítéleteket hozott azokon a derbiken, amelyekre kisebb-nagyobb összegeket tett fel.

Annyi máris bizonyos, hogy egy február 26-án lejátszott meccs a gyanúsak között szerepel: a hazai győzelemre 4 és feles oddsszal meghirdetett New York Knicks-Miami Heat összecsapáson Donaghy technikai hibát adott Pat Rileynak, a Heat mesterének és segítőjének, Ron Rothsteinnak is, továbbá 39 büntetőt fújt be a házigazdáknak, míg a vendégeknek csak 8-at. A mérkőzést a Knicks nyerte 99-93-ra.

Az érintett bíró - aki egyelőre nem szólalt meg az ügyben - 2004-ben vált ismertté, mivel ő is jelen volt az emlékezetes detroiti tömegverekedést hozó meccsen, amelyen az Indiana Pacers játékosai a tribünön ütötték a Pistons-szurkolókat.