Vágólapra másolva!
Aki azt gondolná, edzőnek lenni egyszerű feladat, nagyot téved. Skaliczky Lászlónak ráadásul most fokozottan nehéz. A férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként és a Debrecen női csapatának szakmai igazgatójaként nem kis felelősség hárul rá. Mégsem érzi ezt akkora tehernek. Pozitív gondolkodásával igyekszik megoldani a problémákat, játékosai véleménye szerint kiváló ember és nagyszerű edző.

"Tavasszal kerestek meg a debreceni vezetők, miután a szövetség szabad utat adott, hogy szövetségi kapitányként egy másik klubnál is dolgozhassak. A vezetőedző posztot nem tudnám egymagam ellátni a nemzeti válogatottnál fennálló kötelezettségeim miatt. A kettő az én esetemben nem összeegyeztethető. Ellenben ez a megoldás, hogy a csapat technikai felkészülését segítem, megfelelőnek bizonyult mind az én, mind pedig a vezetőség szemszögéből is" - nyilatkozta Skaliczki László a kezilabda.info-nak.

- Eddigi tapasztalatai alapján, mit gondol, mi a legfőbb különbség a férfi és női csapatok között?
- Másként kell hozzányúlni a férfi és másként a női lélekhez. Véleményem szerint a kézilabdában az egyént és a csapatot kell olyan formába hozni, úgy összerakni, megtalálni azt a legjobb változatot, amelyben a maximumot tudja kihozni magából. Tehát a szakmai kihívás ugyanaz. A női lélek persze másfajta törődést igényel. A hölgyek lelkesebbek, viszont sokkal szigorúbbak önmagukkal szemben. A hangulatuk változékonyabb, a női szeszély egy kicsit kiszámíthatatlanabb. Nehéz felismerni, hogy éppen milyen formáját tudja hozni egy adott játékos, de ez is hozzátartozik az edzői feladathoz.

- Mi az elvárás a csapattal szemben a 2007-2008-as bajnoki szezonra?
- A vezetőség és tulajdonosi kör elvárása a dobogó. Két lépést kell előre megtenni, de szerintem ez reális lehet. Az előző idényben dobogón végzett csapatok átalakultak. Úgy gondolom, a győri gárda stabilitása megmaradt, kiemelkedik a mezőnyből, míg a többi csapatnál sok tényező fogja eldönteni, végül melyek állhatnak majd a dobogóra. Például az is, hogyan sikerül az új játékosok beépítése, milyen közösséget sikerül formálni a régi és új emberekből. Tehát a többi együttessel komoly versenyfutás alakulhat ki az érmekért.

- A nemzetközi mezőnyben mi lehet a cél?
- Egy Lokinak, amely kétszeres EHF-kupa győztes, tehát nemzetközileg jegyzett kupacsapat, a minél tovább jutás lehet a célja. És az, hogy kiszolgálja a közönségét. A Hódos csarnok hangulata, főleg nemzetközi mérkőzéseken, varázslatos. Hogy pontosan meddig juthatunk, nehéz lenne megmondani, de szerintem ennek a Lokinak esetenként még a nagyszerű csapatokat is meg kell vernie.

Forrás: Kezilabda.info/Sidó Brigitta

- Hogyan tudja összeegyeztetni a férfiválogatottnál meglévő feladatait és debreceni teendőit?
- A női bajnokságban most ismét visszatértek az egykörös oda-visszavágós lebonyolításra, tehát idén már nem lesz rájátszás. A csapat első komoly mérkőzéseinél valószínűleg még ott tudok lenni. A norvégiai férfi Európa-bajnokság pedig január 17-27-ig tart. De úgy szól a megállapodás, hogy ha nem a nemzeti csapattal vagyok, akkor teszem itt a dolgom.

- Azon gondolkodott már, hogy teljes értékűen bevetné magát a hazai női bajnokságba az egyik esélyes csapat vezetőedzőjeként?
- Jelenleg épp elég figyelemmegosztást igényel az, hogy én is egy új helyzetbe kerültem itt, a Debrecennél, nekem is meg kell szoknom az új környezetet. Mindemellett a férfiválogatottnál kialakult szituáció sem egyszerű. Ez a két dolog éppen eléggé lefoglalja a figyelmemet. Most egyáltalán nem gondolkodom azon, hogy a távolabbi jövőben mi és hogy lesz. Az Eb-re való felkészülés, a lányok jó kezdése a bajnokságban, ezek most a legfontosabb feladatok.