Vágólapra másolva!
A Magyar Jégkorong Szövetség immár harmadik alkalommal pályázik az A csoportos világbajnokság rendezési jogáért. Pályázatunk mellett egy NHL-sztár is kardoskodik.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) rendhagyó módon a 2013-as világbajnokság rendezési jogáért kiírt szavazását nem a minden év májusában esedékes éves közgyűlésén tartja meg, hanem már most szeptemberben, a féléves kongresszuson, Vancouverben.

A magyar Jégkorong Szövetség beadta pályázatát a 2013-as vb rendezési jogáért, s bízik benne, hogy a harmadik kísérlet szerencsét hoz.

Az IIHF kongresszusa szeptember 20-án hozza meg döntését, ahol a magyar pályázatnak svéd, cseh és fehérorosz konkurenciával kell felvennie a küzdelmet.

A magyar pályázat érdekessége, hogy Brendan Morrison, a Vancouver Canucks NHL-sztárja is megpróbálja majd meggyőzni az IIHF tagországainak képviselőit.