Társoldalunk:

Kovács kihívásnak érzi a török feladatot

2007.10.01. 19:14

Egy hete meglepetést okozott Kovács Péter bejelentése, az Óbudai Goldberger nőikézilabda-csapatának vezetőedzője ugyanis megvált a kispadtól, s elfogadta a török szövetség ajánlatát. A technikai igazgatónak felkért egykori világválogatott klasszist az [origo] faggatta.

"Első gondolatom az volt, hogy semmit sem tudok a török kézilabdáról" - mondta Kovács Péter az [origo] kamerájának törökországi munkájával kapcsolatban.

"Szép, embert próbáló feladat előtt állok, nem szívesen hagyom itt a csapatot, a családomat, de a jövőm érdekében lépni kell" - vélte a szakember, aki profi menedzsert kért fel ügyei intézésére. Ahogy ő fogalmazott: "Én nem tudom magam árulni."

"Meg akarjuk magunkat mutatni Európának. Ha arra gondolok, hogy például a török labdarúgás hogyan emelkedett a világ legjobbjai közé, csak azért, mert profin foglalkoztak vele, akkor komoly a kihívás. Fel kell építeni a kézilabda rendszerét, az utánpótlás-nevelést, a válogatottakat. Szerződésem - ha aláírom -, két évre szól majd, de a részleteket még meg kell beszélni.

Kovács elmondta, a pénz is belejátszott a döntésbe. "Nem is tagadom, de azért a feladat is olyan, amelyre érdemes energiát szánni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK