Vágólapra másolva!
A hat mérkőzésen elszenvedett hat vereség után menesztették Bob Hartleyt, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Atlanta Thrashers vezetőedzőjét. A felkészítéssel járó munkát ideiglenesen az alelnök Don Waddell látja el, a csapat az új tréner irányításával be is gyűjtötte első győzelmét.

Hiába vezette Bob Hartley az előző szezonban - története során először - a rájátszásba az 1997-ben alapított gárdát, a 2007-2008-as szezont hat meccsen hat vereséggel nyitotta.

A klubvezetés lépett, Hartleyt menesztette (érdekesség, a klub rövid franchise-története során mindössze egyszer történt eddig ilyen, 2003-ban Curt Frasernek kötöttek útilaput a talpára), az elnökségből a kispadra kerülő Don Waddell pedig úgy felrázta a csapatot, hogy az ijedtében megszerezte első győzelmét.

A Thrashers a Philips Arenában pazarul kezdett, hat és fél perc után már 2-0-ra vezett a New York Rangers ellen Pascal Dupuis, illetve az emberelőnyből betaláló Slava Kozlov találataival.

A meccs hőse Todd White és Marian Hossa volt, mindketten egy gólt és egy asszisztot jegyeztek, s bár az 5-3-as végeredmény szoros meccset sejtet, hozzá kell tenni, az Atlanta 42 perc után már 4-0-ra vezetett, így ráért elszórakozni az utolsó harmadot.

A Philadelphia Flyers magabiztosan, gólt sem kapva legyőzte a vendég New Jersey Devilst, a New York Islanders, a Detroit Red Wings és az Edmonton Oilers idegenben diadalmaskodott.

Eredmények:
Washington Capitals - New York Islanders 2-5
Philadelphia Flyers - New Jersey Devils 4-0
Atlanta Thrashers - New York Rangers 5-3
Boston Bruins - Tamba Bay Lightning 4-1
Ottawa Senators - Montreal Canadiens 4-3
Toronto Maple Leafs - Florida Panthers 3-2
Calgary Flames - Los Angeles Kings 4-3
Phoenix Coyotes - Edmonton Oilers 2-4
San Jose Sharks - Detroit Red Wings 2-4