Vágólapra másolva!
Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) Luxemburgban rendezett konferenciáján elkészítették a 2009. évi felnőtt Európa-bajnokságok selejtezőinek csoportbeosztását. A magyar férfi és női válogatott egyaránt eséllyel veheti fel a küzdelmet a továbbjutásért.

A férfi kontinensviadalnak automatikusan résztvevője hét csapat: Spanyolország, Oroszország, Szerbia, Olaszország, Finnország, Németország és Törökország. A maradék kilenc helyet a következő rend szerint osztják ki: létrehoztak hat darab négycsapatos csoportot, ezekből minden csoportgyőztes automatikus Eb-résztvevő, míg a másodikok pótselejtezőt játszanak egy előre meghatározott párosítás szerint.

A magyar férfiválogatott azzal a világbajnoki ezüstérmes Lengyelországgal került egy csoportba, amellyel a 2007. november 28. és december 2. között Szombathelyen rendezendő olimpiai előselejtező-tornán is megmérkőzik. Az Eb-selejtező kvartett tagja még Észtország, valamint a május elején rendezendő Montenegró-Norvégia előselejtező győztese.

Az első tornát 2008. május 16-18-a között Lengyelországban rendezik, a második fordulónak pedig egy héttel később Észtország ad otthont.

Forrás: [origo]

Veres Péter és Mészáros Dömötör

"Majdnem biztos, hogy Montenegró jut tovább az előselejtezőből, hiszen régi szerb válogatottakból, Törökországban és Görögországban légióskodó játékosokból áll" - latolgatta az esélyeket Demeter György, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. "Nagyon nehéz feladat előtt állunk, de megpróbálunk a második helyen végezni. A lengyel gárda a világ egyik legjobb csapata, amely a legutóbbi Európa-bajnokságon nem szerepelt jól, de ez csak egy kisiklás volt. Mariusz Wlazly nem lehet ott, és a csapat megérezte a hiányát. Az olimpiai előselejtező után tisztább lesz a kép."

A nőknél automatikus Eb-résztvevő Olaszország, Szerbia, Lengyelország, Oroszország, Hollandia, Németország és Belgium.

Forrás: [origo]

Bognár Krisztina és Filipovics Anita

A magyar női válogatott ellenfele Franciaország, Fehéroroszország és Ausztria lesz. Az első fordulót 2008. május 30. és június 1. között Fehéroroszországban, a második tornát egy héttel később Franciaországban rendezik.

"Szerencsénk volt a sorsoláson" - mondta Ludvig Zsolt, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. "Ausztriát általában simán szoktuk verni, a francia együttes átalakulóban van, nem olyan erős, mint régen, a vasárnap véget ért olimpiai előselejtező során például egy győzelemmel zárt, és kiesett. Két játékosunk, Pethő Anita és Héjjas Valéria is Franciaországban légióskodik, az ő segítségükkel hatékonyan felkészülhetünk. A fehéroroszok játéka nagyon hasonlít az azeriek által játszott röplabdára, és a kelet-európai együttest az eindhoveni olimpiai kvalifikációs tornán alaposan megszorongattuk, ezért bizakodó vagyok. Most talán megnyílt az út a kontinens élmezőny felé, reális esélyünk van továbbjutni, ha nem is az első, de a második hely mindenképpen megszerezhető!"