Vágólapra másolva!
Allen Iverson az NBA legutóbbi játéknapján nem dobott 51 pontot, mint a Lakers elleni elvesztett mérkőzésen, de a Dallas ellen szerzett 35 ezúttal többet ért, mert a Nuggets legyőzte a texasi alakulatot. Ráadásul Iverson amellett, hogy eredményesen ostromolta a kosarat, a társakat is kiszolgálta, 12 gólpasszal zárt a találkozót.

A másik oldalon Dirk Nowitzki hiába állította be idénycsúcsát 32 ponttal, neki nem voltak olyan jó segédei, mint Iversonnak, a Denverben ugyanis az egyaránt 23 pontig jutó Linas Kleiza és Carmelo Anthony, valamint a 18-nál megálló Kenyon Martin is sokat tett a sikerért.

Ami még igazán sokatmondó adat: a 32 éves Iverson a 48 percből 43-at a pályán töltött, azok után, hogy előző este végigjátszotta a Lakers elleni ütközetet. "Olyan mint a Duracell-nyuszi, akiből sosem fogy ki az energia" - jellemezte a hátvédet találóan Carmelo Anthony.

Nem elég, hogy a Minnesota a liga legrosszabb mutatójával rendelkezik, de még szerencséje sincs a gárdának, az Atlanta ellen a szerb Marko Jaric 2,2 másodperccel a vége előtt egypontos vezetéshez juttatta a Timberwolvest, de a dudaszó pillanatában Joe Johnson duplája a gyűrűben kötött ki, és ezzel a Sólymok örülhettek.

Pedig a harmadik negyedet nagyon elszúrta a hazai alakulat, mindössze nyolc pontot sikerült összekaparni, így aztán el is tűnt a félidei tizenhárompontos előny. A Hawksnál Josh Smith 28 pontot szerzett, és hét blokkot osztott ki, a másik oldalon névrokona, Craig Smith volt a legeredményesebb 20 ponttal, de figyelemre méltó az újonc Corey Brewer 18 lepattanója is.

A Miami nem tud kimászni a gödörből, a 2006-os bajnok sorozatban negyedszer szenvedett vereséget, ezúttal a Portland szomorította el a floridaiakat.

eredmények:
Atlanta Hawks - Minnesota Timberwolves 90-89 (29-15, 24-25, 8-27, 29-22)
legjobb dobók:
J. Smith 28, J. Johnson 21, M. Williams 20, illetve C. Smith 20, M. Jaric 18, A. Jefferson 17

Dallas Mavericks - Denver Nuggets 109-122 (32-29, 24-25, 36-34, 17-24)
ld: D. Nowitzki 32 (12 lepattanó), J. Stackhouse 23, J. Howard 20, illetve A. Iverson 35 (12 gólpassz), C. Anthony 23, L. Kleiza 23

Portland TrailBlazers - Miami Heat 112-106 (30-25, 26-17, 21-31, 35-33)
ld: B. Roy 25, T. Outlaw 20, L. Aldrigde 14 (10 lep.), illetve D. Wade 21 (10 lep.), D. Cook 20, R. Davis 18