Vágólapra másolva!
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.

"Fantasztikus mérkőzésen van túl együttesünk, hihetetlen nagy siker, amit elértek a fiúk. Komolyan mondom, a konyháig nem tudtam elmenni, úgy odaszögezett a látnivaló. Nagyon tetszett, ahogy rutinosan, okosan, fegyelmezetten végigjátszottuk a támadásokat, s igazából a hullámvölgyeknek nem is nevezhető apróbb megingások csupán a játék folyamatos lüktetéséből adódtak.

Válogatottunk igazi csapatként funkcionált, mindenki hozzátette a maga plusz bravúrját, Puljezevicsről pedig hiperlatívuszokban lehet csak beszélni.

Úgy érzem, a legfontosabb, hogy mentálisan topon volt együttesünk, s ebben nemcsak Skaliczki kapitánynak, de a játékosoknak az egymás közötti 'felkészülésének' is nagy szerepe van.

Élveztük a játékot. Hogy ez miben mutatkozott meg? Abban, hogy egy pillanatig nem görcsöltünk, szebbnél szebb megoldásokkal, passzokkal ügyeskedtünk. Akadtak olyan hangok, akik attól féltek a meccs előtt, hogy a spanyolok átszaladnak rajtunk, leradíroznak bennünket. Ehhez képest határozatlannak és ijedtnek tűntek.

Védekezésben Puljezevics gyakorlatilag levédekezte a szélsőket, védőinknek sikerült ütközni az átlövőkkel, egyedül a beállóst nem tudtuk semlegesíteni, de ebben biztosan szerepet játszott hatalmas termete is.

Külön ki kell emelni Ilyés Ferit, akit régóta nem láttam ilyen hibátlan produkcióval előrukkolni. Emlékszem, néhány éve, még igazi berobbanása előtt szakkommentátorként azt merészeltem mondani róla, hogy a jövő embere, s Perez után ő lesz, aki elkápráztatja a szurkolókat. Kaptam rengeteg üzenetet veszprémi szurkolóktól - Feri akkor még Szegeden játszott -, hogy képzelem én ezt... Hát így :o)

A pihenőnap jól jön, hiszen szombaton még nehezebb meccs vár ránk. Ha a spanyolok elleni játék gyors volt, akkor a világbajnok ellen kétszer ilyen gyors kézilabdára kell felkészülnünk. Nehezebben átjátszható fallal kerülünk szembe, védekezésben pedig jobb, erőteljesebb átlövőkre kell felkészülnünk.

De ha a spanyolok elleni mentalitást átmentjük, s bírjuk szuflával, képesek lehetünk az újabb bravúrra."