Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége a szakmai bizottság javaslatát elfogadva a férfiaknál Stojan Ivkovicot, a nőknél pedig Rátgéber Lászlót nevezte ki szövetségi kapitánynak. A pécsi férfi gárdánál szakmai igazgatóként is tevékenykedő szerb szakember megbízatása két, míg az ugyancsak a baranyai női alakulatot vezető Rátgéberé egy évre szól.

Ivkovic először tavaly márciusban vette át a szakvezetői feladatokat, és irányítása alatt a válogatott az Európa-bajnoki selejtezők végén osztályozón harcolta ki a bennmaradást az A divízióban.

"A tavalyi Eb-selejtezőn és az osztályozón kialakult a csapat váza, megvan a hierarchia, innen kell előrelépni. Németh István, Báder Márton és Simon Balázs a fő tartóosztlop, és bár az MKOSZ-elnökség csak az A divízióban maradást tűzte ki célul, mi azért szeretnénk többre vinni. Még akkor is ezt mondom, ha sajnos csak a negyedik kalapban leszünk az Eb-sorsolásnál, azaz elvileg három erősebb együttessel kerülünk össze.

Magyarországon a kosárlabda a legnézettebb labdajáték, ami azt jelenti, hogy komoly értéket képvisel, az embereknek nem mindegy, hogy szerepelünk. Ami a honosítási lehetőségeket illeti, csak annyit mondok: ha egy légiós jobb az adott poszton, mint a hazai játékos, akkor köztünk a helye. Ez ügyben még nincsenek konkrét elképzeléseim." - mondta Ivkovic.

Rátgéber László 1994-től 1997-ig Buttás Pál és Killik László segítőjeként dolgozott a nemzeti csapatnál, majd 1997-től 2004-ig szövetségi kapitány volt. Ezalatt az együttes részt vett (és 10. lett) a németországi világbajnokságon, továbbá szerepelt a 2001-es franciaországi (7.) és a 2003-as görögországi (10.) Eb-n. Az elmúlt négy évben előbb a jelenleg MKOSZ-főtitkár Sterbenz Tamás, majd tavaly Bencze Zoltán ült a kispadon.

"Szakmailag izgatott a dolog, már csak azért is, mert méltatlan helyen van jelenleg a magyar női kosárlabda - mondta az újbóli kinevezésekor Rátgéber László. - Nem megváltónak érkezem, hanem dolgozni szeretnék. Köszönet jár a klubomnak, mert megengedte, hogy a válogatottnál is ténykedhessek."

"Régi-új nevek kerültek előtérbe, mindkettejükben a londoni olimpiáig szeretnénk gondolkozni, de az első lépés természetesen az Eb-kvalifikáció lesz. Rátgéber László esetében a 2009-es lettországi Eb-re való kijutás a cél, ami automatikus szerződéshosszabbítással jár, míg Stojan Ivkovictól továbbra is az A osztályban maradást várjuk el" - nyilatkozta Berényi János, az MKOSZ elnöke, hozzátéve: férfi vonalon a szövetség támogatja néhány európai szintű, itthon játszó légiós honosítását.

"Neveket egyelőre nem mondok, de a kapitány előterjesztése alapján azt szeretnénk, ha ez a folyamat az első félévben lezajlana, hogy az Eb-selejtezőn már a rendelkezésünkre állhassanak" - szögezte le a sportág első embere.

A két kapitány a március elsején sorra kerülő kosárgálán, stílszerűen Pécsett mutatkozik be régi-új szerepkörében, ahol együtteseik az NB I All Star-válogatottjai ellen lépnek pályára.