Vágólapra másolva!
Sorozatban a 19. győzelmét aratta a Houston Rockets az NBA legutóbbi játéknapján.

A liga történetében ez a harmadik leghosszabb sikerszéria.Legutóbb 2000-ben a Los Angeles Lakers produkált hasonló sorozatot. Ugyancsak a Lakers az 1971/72-es idényben egymás után 33 alkalommal nem talált legyőzőre, míg a Milwaukee Bucks 1971-ben sorozatban húszszor maradt veretlen.

A Houston a legutóbbi játéknapon a New Jersey Netset verte 91-73-ra, így megszakítás nélkül a tizedik összecsapásán nyert tíz pontnál nagyobb különbséggel, ráadásul ez volt a csapat 13. hazai sikere egyvégtében, amire az 1985/1986-os szezon óta nem volt képes a gárda.

A ligaelső Boston Celtics is fontos mérföldkőhöz érkezett, a Philadelphia 76ers legyőzése ugyanis az 50. sikere volt a szezonban. A Celtics utoljára az 1991/1992-es idény alapszakaszát (51 győzelem/31 vereség) zárta 50-nél több nyert meccsel. A találkozón, melyet 15-0-s rohammal indított a Boston, Kevin Garnett 26 pontot és 12 lepattanót szerzett.

A címvédő San Antonio is nyert, méghozzá a Denver Nuggets ellen, így visszavágott a négy nappal korábbi vereségéért. A Spursben Tim Duncan 23 ponttal és 18 lepattanóval zárt, míg az argentin Manu Ginóbili 13 pontja mellett 14 gólpasszt osztott ki.

A Cleveland ismét LeBron James sokoldalú játékának köszönhetően győzött. A Cavaliers sztárja 24 ponttal, 10 lepattanóval és 11 gólpasszal idénybeli hetedik tripladupláját érte el, csapata pedig nyolc ponttal verte a Portland TrailBlazerst.

Forrás: Getty Images

Nem csak ezen a képen, végig nagy volt a forgalom a Portland palánkja alatt

A Miami szoros meccsen egypontos vereséget szenvedett, a Heat soraiból hiányzott Dwyane Wade, aki ebben a szezonban már nem lép pályára. A 26 éves klasszis hosszú ideje bajlódik térd-, illetve vállsérüléssel, így Pat Riley vezetőedző úgy döntött, nem számít rá és inkább pihenni küldi az idény hátralevő részében, azaz a még fennmaradt 20 alapszakasz-találkozón.

A Miami rendkívül gyengén szerepel a 2007/08-as szezonban, 11 győzelme mellett 51-szer kikapott, ráadásul egyik legjobbja, Shaquille O'Neal nemrég a Phoenix Sunshoz szerződött. Wade - aki valószínűleg a pekingi olimpián már ott lesz az amerikai csapatban - 2003-ban került be az NBA-be, négyszer volt All-Star-válogatott, 2006-ban bajnokságot nyert a floridai együttesel, a döntő sorozatban a legjobb játékosnak (MVP) választották, ráadásul ezt követően elnyerte az Év Sportembere díjat is.

eredmények:
Houston Rockets - New Jersey Nets 91-73
Philadelphia 76ers - Boston Celtics 86-100
Orlando Magic - Atlanta Hawks 123-112
Cleveland Cavaliers - Portland TrailBlazers 88-80
Miami Heat - Los Angeles Clippers 98-99
Dallas Mavericks - New York Knicks 108-79
San Antonio Spurs - Denver Nuggets 107-103