Vágólapra másolva!
Háromgólos győzelmet aratott a divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott a vendég lengyel csapat felett Dunaújvárosban.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország - Lengyelország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
gól:
Palkovics (20.), Peterdi (40.), Ladányi (41.)

A pénteki, 1-0-s vereség után most már mindenki pályára léphetett a hazaiaknál, mert valamennyi, Európában játszó légiós megérkezett.

Az első harmadban főleg Szuper védéseinek tapsolhatott a közönség, majd közvetlenül a szünet előtt emberelőnybe kerültek a vendégek, de mégis gólt kaptak. Ocskay iramodott meg a bal szélen, jól adott középre, Palkovics pedig kapásból a háló jobb oldalába lőtt.

A második játékrész is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, de már több volt a hazai helyzet. És megint a pihenő előtti záró percben sikerült betalálni: Vas M. passzát Peterdi csúsztatta Radziszewski lába között a kapuba.

A harmadik harmad elején Ladányi saját kipattanóját vágta be, így már megnyugtató volt a különbség, és a hátralévő időben lehetett a védekezésre összpontosítani. Ezt jól megoldotta az alakulat.

Az amúgy addig sportszerű összecsapást látványos verekedések zárták - feszültség-levezetőnek jó volt. A négy-négy végleges kiállítást kapó hokis jókedvűen "pacsizott" a szurkolókkal.

Pat Cortina szövetségi kapitány a mérkőzést követően kijelölte a szapporói vb-re utazó keretét.

A hiányzók között van a kapus Budai Krisztián, aki hosszú évek után először maradt ki az együttesből. Helyette az első felnőtt vb-jére készülő Hetényi Zoltán kapott meghívót. A tengerentúlon, az NHL alosztályában szereplő Vas János klub elfoglaltsága miatt csak a vb harmadik meccsétől tud a válogatott rendelkezésére állni, és egyenesen az Egyesült Államokból repül Japánba.

Az edző 2 kapust, 7 hátvédet és 13 csatárt nevez a vb-re. A csapat hétfőn repül a távol-keleti országba, ahol jövő vasárnap kezdi meg szereplését.

Az utazók:
kapusok: Szuper Levente, Hetényi Zoltán
hátvédek: Tokaji Viktor, Horváth András, Szélig Viktor, Sille Tamás, Svasznek Bence, Kangyal Balázs, Ennaffati Omar
csatárok: Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Vaszjunyin Artyom, Vas Márton, Peterdi Imre, Ladányi Balázs, Gröschl Tamás, Holéczy Roger, Kovács Csaba, Benk András, Majoross Gergely, Fekete Dániel, Vas János