Vágólapra másolva!
A férfiaknál és a nőknél is trónfosztás történt a strandröplabdázók országos bajnokságán, ugyanis a balatonboglári Platán strandon rendezett döntőben szombaton a Bagics Balázs, Tóth Gábor, illetve a Héjjas Valéria, Pethő Anita duókat koronázták meg.

A kétmillió forint összdíjazású Nestea strandröplabda ob-n szombaton már csak a legjobb négy-négy páros maradt állva, s a férfiaknál az elődöntőben a Bagics Balázs, Tóth Gábor és a címvédő Koch Róbert, Nagy Péter egység újra egymásra talált.

Még pénteken, az egyenes ágon Bagicsék három játszmában nyertek, most azonban még nagyobb csata dúlt közöttük a balatonboglári Platán strand homokján. Az első szettet a végül a vigaszágról az elődöntőbe jutott Kochék hozták 21-15-re, majd a másodikban egy meccslabdájuk is volt, mindhiába. A Bagics, Tóth duó 23-21-re fordított, majd a mindent eldöntő játszmát - amelyben csak 15 pontig kell eljutni kettő különbséggel - 15-13-ra nyerték.

A másik ágon Dávid Zoltán és Mózer Zoltán verekedte be magát a fináléba, 2-0-ra verve a ranglistavezető Koch Norman, Szauter Péter duót, s ez hatalmas meglepetés volt, hiszen az ob-t megelőző mesterversenyeken és A kategóriás tornákon Dávidék még a négy közé sem jutottak be egyszer sem! Az ob-döntőben azonban valósággal szárnyaltak, s kis híján megszerezték az aranyérmet is. Az utolsó két mesterversenyen győztes Bagicsék csupán három játszmában tudtak föléjük kerekedni, 21-17, 19-21, 15-9-re. A bronzérmet a "testvérharcban" Koch Normanék gyűjtötték be, így a címvédő Koch Róbert, Nagy Péter kettős lecsúszott a dobogóról.

"Nagyon nehéz sorsolást fogtunk ki, mondhatni a lehető legnehezebbet, és egyértelműen a Koch Robiék elleni elődöntő volt a legkeményebb meccsünk. Ám a döntőben természetesen Zotyáékra is figyelnünk kellett, ők afféle sötét lóként kerültek be a fináléba, és nem tudhattuk, mire lesznek képesek. S meg is gyűlt a bajunk velük" - ismerte el az újdonsült magyar bajnok duóból Tóth Gábor.

A nőknél is új bajnokot avattak, és itt a címvédő Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna kettős az első helyért játszott meccsen kapitulált: az egyaránt Franciaországban légióskodó Héjjas Valéria és Pethő Anita tulajdonképpen könnyedén győztek ellenük a döntőben; az első szettet 21-18-ra, a másodikat 21-14-re nyerték. Holott az előjelek nem ezt ígérték, hiszen a két páros korábban két mesterverseny elődöntőjében is összetalálkozott, és mindkétszer Dambendzeték diadalmaskodtak.

"Natiék a délelőtti elődöntőben megszenvedtek, ez alapján gondoltuk, hogy ellenünk sem lesznek csúcsformában. Így bizakodtunk" - árulta el Pethő Anita, hozzátéve azonban, hogy csak akkor voltak biztosak a győzelmükben, amikor a második játszmában is belapozták a huszonegyedik pontjukat. "Natiék ellen egy pillanatra sem szabad kiengedni, különben azonnal leverik a fejedet" - adott mindehhez még némi magyarázatot Héjjas Valéria. A vesztes oldalról pedig Józsa Zsuzsazsanna szomorúan elismerte, hogy szombaton bizony rossz napot fogtak ki. A nőknél a bronzérmet a Mester Orsolya, Nagy Krisztina kettős kaparintotta meg, Gudmann Csillát és Mátrai Beátát legyőzve.

Férfiak, elődöntő: Dávid, Mózer-Koch N, Szauter 2:0 (19, 21), Bagics B., Tóth G.-Koch R., Nagy P. 2:1 (-15, 21, 13); a 3. helyért: Koch N, Szauter-Koch R., Nagy P. 2:1 (-16, 14, 19), az 1. helyért: Bagics, Tóth-Dávid. Mózer 2:1 (17, -19, 9)

Nők, elődöntő: Héjjas, Pethő-Mester, Nagy K. 2.0 (22, 16), Dambendzet, Józsa-Gudmann, Mátrai 2:1 (-17, 19, 7), a 3. helyért: Mester, Nagy K.-Gudmann, Mátrai 2:0 (14,16); az 1. helyért: Héjjas, Pethő- Dambendzet, Józsa 2:0 (18, 14)