Vágólapra másolva!
Hét hónappal életveszélyes sérülése után ismét jégre lépett Richard Zednik, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Florida Panthers szlovák csatára.

A hokisnak február 10-én, a Buffalo Sabres elleni bajnokin az egyik játékos korcsolyája elvágta a nyaki ütőerét, és életmentő műtéten esett át. Csapattársa, a finn Olli Jokinen sebesítette meg, amikor egy ütközésnél felcsapódott a lába.


"Minden rendben, jól érzem magam, jól telt a nyár. Bíztam benne, hogy visszatérhetek" - jegyezte meg Zednik klubjának floridai edzőtáborában. A besztercebányai hokist 1994-ben drafolta a Washington Capitals, de csak a 1996/97-es idényben számítottak rá először igazán a fővárosiaknál. A következő négy szezonban alapember lett a Capitalsban, legjobb teljesítménye 35 pont volt, ez kétszer is elérte.

2001 tavaszán egy több játékost érintő csereüzlet keretében a Montrealhoz került, ahol kétszer is 50 pontot ért el (2002/2003: 31 gól, 19 gólpassz; 2003/2004: 26 gól, 24 assziszt). Mivel a következő NHL-idény bérviták miatt elmaradt, így ebben az időszakban odahaza, a Zólyom gárdájában kergette a pakkot. Az utóbbi években több csapatnál is megfordult, a Montrealból előbb visszatért a Washingtonhoz, majd a New York Islanders is alkalmazta, végül tavaly nyáron írt alá kétéves szerződést a Florida Panthersnél.

Eddigi NHL-karrierje során az alapszakaszban 675 mérkőzésen szerepelt, ezeken 346 pontot (183 gól, 163 gólpassz) kapart össze. A szlovák válogatottban a 2003-as világbajnokságon elért bronzérmére lehet a legbüszkébb, de ott volt a torinói olimpián ötödik helyen végző gárdában is.