Vágólapra másolva!
Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt blogjában első oroszországi tapasztalatairól számolt be.

Vasárnap késő este van, két hete élek Moszkvában, eddig össze-vissza egyetlen szabadnapom volt - úgy érzem, rászolgáltam egy palack ausztrál Jacob's Creek vörösborra. Ugyan meg sem közelíti a villányi Bock- vagy Gere-specialitások minőségét, de hát itt Vidnojéban, az orosz főváros déli kerületében - olyan a fekvése, mint Budapesten Budafoknak - ugyan honnan keríthetnék villányi bort?

Ma is tartottam edzést - hihetetlen, de odakint húsz fok van, ingujjban lehet közlekedni -, egyre többen vagyunk, pár órája érkezett meg a csapatomhoz, a Szpartak Moszkvához az egyik amerikai olimpiai bajnokom, Sylvia Fowles, aki történetesen zsákolni is tud - ilyen kosarasom Pécsen nem volt, csak két hónapig: Marija Sztyepanova, még a régi szép időkben.

A világ legjobbját, a világbajnok ausztrál Lauren Jacksont október tizenötödikére várjuk, két további olimpiai bajnokot, Dianai Taurasit és Sue Birdöt három nappal előbb. Azaz az Euroliga-rajtra - amely egyben az európai Szuperkupa-meccs lesz, az olasz Schio ellen, a vidnojei csarnokban - teljes lesz a keret, más kérdés, hogy a legnagyobb sztárok felkészületlenül lépnek pályára.

Egyelőre hét "komoly" játékosnak - Jekatyerina Gyemagina, Natalja Alekszejeva, Kelly Miller, Tatyjana Scsegoljeva, a török Saziye Karsli, Irina Oszipova, Marina Karpunyina - tartom az edzéseket, plusz a kislányoknak, illetve hétfőtől Fowlesnak. A múlt héten Isztambulban jártunk felkészülési tornán, legjobbjaink nélkül a második helyen végeztünk a Fenerbahce mögött, azt sejtettem, hogy mivel fokozatosan érkeznek meg a sztárjaink, a szezon eleje nem lesz sétagalopp.

Sabtaj von Kalmanovics, a tulajdonosunk minden délutáni edzésen ott van, nem tudom, oroszul is létezik-e a közmondás, hogy gazda szeme hizlalja a jószágot, de ő ennek szellemében cselekszik. A stábom legalább olyan parádés, mint a csapatom. A két segédedzőm közül az egyik az amerikai Pokey Chatman, korábban a Louisiana State University edzője, manapság a szlovák válogatottat dirigálja másodállásban, a másik Alekszandr Kovaljov, ő az Európa-bajnok U20-as válogatott mestere.

Az erőnléti edzőmmel anyanyelvén tudok diskurálni, Szrdjan Saric szerb, s van két masszőr is, Olga Irinova és Amanda Bernsten, utóbbi norvég, s tizenhárom éve gyúrja az ausztrál női válogatott játékosait, így például Lauren Jacksont is. Azt már csak félve jegyzem meg, hogy a csapatorvosunk korábban hat évig a török futballválogatott doktora volt...

A legjobb fej persze Oleg, a szertáros - tizennégy évig Kanadában élt -, meg Jura, a sofőröm, egy idősebb fiatalember, aki kétszer akkora, mint én. Hosszában is, meg széltében is, utóbbi nem kis bravúr. Igen, sofőröm van, nélküle eltévednék a forgalomban.

A lakásunk bődületesen nagy, van vagy kétszáz négyzetméteres, minden beépítve, olyan modern, hogy egy csomó mindenről nem is tudom, mire való.

Nem akart tovább handabandázni - Rátgéber mondta a júniusi, pécsi búcsú után


Hétfőn reggel megy először iskolába a két fiam, a tízéves Laci és az ötéves Tomcsi, az a neve az intézménynek, hogy British-American School, négytől tizenegy éves korig járnak ide a gyerekek, nekünk, magyaroknak fura korhatár.

Amikor megérkeztünk Moszkvába, Tomcsi megkérdezte, hol a tenger, s mikor mondtam, hogy itt nincs tenger, elkezdett érdeklődni az úszómedence iránt. A gyerek ugyanis megszokta, hogy ha repülőre ülünk, akkor mindig tengerhez érkezünk meg, még mindig azt hiszi, nyaralni vagyunk Moszkvában, talán majd az iskolában rádöbben, hogy ez most valami más.

Én már rádöbbentem, mondhatni szerencsére, mert annyi a meló, hogy nincs időm a honvágyra.

Az otthonról érkező hírek sem erősítik a nosztalgiámat, a magyar kosárlabdázás mélypontja, ami most bírófronton történik. Persze azért részben kár is, hogy nem vagyok otthon, hiszen bajnoki meccset is vezethetnék, az lenne az igazi! Végre egy olyan mérkőzés, amelyiken biztosan nem kapnék technikait.

Az itteniek furcsán néznek rám, mert nem szeretem a vodkát, viszont nagyon kedvesek, játékosok és vezetők egyaránt. Sokat hülyéskedünk, most még lehet, de pénteken már élesben megy a játék, megkezdődik a bajnokság. Novoszibirszkben játsszuk az első meccsünket, négyórás repülőút és három időzónás eltolódás vár ránk.

A hétfő nagy nap, mert bevezetik az összes magyar tévécsatornát, alig vártam. Lehet, hogy mégiscsak van honvágyam?