Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) úgy véli, mindent megtett Krivacsevics Tijana átigazolási ügyében és nem hibázott. Egyúttal felhívta a bojkottal fenyegető MKB-Euroleasing Sopron figyelmét, hogy súlyos következményekkel járhat, amennyiben a gárda engedély nélkül távol marad a bajnoki mérkőzésektől. A klub péntek este bejelentette: kiáll a szombati, Cegléd elleni találkozóra, Krivacsevics pedig Szlovákiába igazol.

A címvédő klub csütörtökön jelezte: az MKOSZ és a liga egyetlen rendezvényén sem vesz részt addig, amíg 18 éves játékosa ügyében nem születik jogerős döntés. Szerinte június 6. óta nem történt semmi és Krivacsevics - Pécsen lévő játékengedélye híján - ezért nem játszhat a csapatban.

"Tijana játékengedélye a pécsieknél van, ahol amatőr státuszban szerepelt" - mondta csütörtökön Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője. "Amikor a játékos 18 éves lett, aláírta velünk élete első profi szerződését. A pécsiek szerint ezt nem tehette volna meg és a nálunk készülő játékos részére nem adták ki a játékengedélyét, így ő nem szerepelhet a csapatunkban. Számunkra felfoghatatlan, hogy az MKOSZ illetékes testületei 125 nap alatt nem tudtak egy jogerős határozatot hozni." - tette hozzá.

Sterbenz Tamás főtitkár pénteken hivatalos levélben válaszolt Töröknek, amelyben kronologikus sorrendben ismertette a történteket és kiemelte: az MKOSZ versenybizottsága szeptember 26-án elutasította a soproniak fellebbezését, s ez a döntés jogerős volt. Az elutasítás egyébként arra való hivatkozással született meg, hogy Krivacsevics júniusi bejelentése a pécsiek felé nem minősült felmondásnak.

"Tehát nem igaz, hogy nem tettünk semmit az ügyben, amely szeptember 24-én, a Baranya megyei szövetség elutasító határozata után került a mi hatáskörünkbe, azaz néhány nap alatt megszületett a jogerős döntés" - nyilatkozta Sterbenz.

Török azt mondta, ha a hét végéig nem rendeződik a kérdés, akkor szombaton már nem lépnek pályára a ceglédiek elleni bajnokin. A soproniak azért fenyegetőznek bojkottal, mert úgy vélik, az MKOSZ késlelteti az ügy megoldását, Sterbenz szerint azonban egyértelmű, hogy ez nem fedi a valóságot, így a klubnak nincs oka a távolmaradásra.

Hozzátette: hétfőn elnökségi ülést tartanak, amelyen szavaznak, hogy helybenhagyják-e az ominózus, elutasító határozatot, amennyiben nem, a Krivacsevics-ügy visszakerül a Baranya megyei szövetséghez.

A klub péntek este aztán bejelentette, hogy a játékossal megállapodott: a közöttük fennálló szerződést határozatlan ideig szüneteltetik, Krivacsevics pedig - a soproniak tudtával - a szlovákiai BK 98 Presov együttesében folytatja pályafutását.

"Az MKB Euroleasing ezzel az ügy magyarországi folyamatát lezártnak tekinti, s a rendezvények bojkottálására tett beadványát visszavonta." - közölte az egyesület. A csapat kiáll a Cegléd elleni, szombaton 18 órakor kezdődő hazai bajnoki mérkőzésre.